hu en
2011. Október 17. 16:06  -  Wéninger Ákos
Először lőtt két gólt egy meccsen a Vidi II támadója

Babos a tavalyi szezonban összesen 4 gólt szerzett, most 9 forduló után 3 találatnál jár.

Remekül kezdődött az új bajnokság Babos Barna számára, hiszen az ő góljával nyertünk a szezon első mérkőzésén a Pálhalma otthonában. Ezt követően azonban beköltözött a góltalanság a Vidi-PA öltözőjébe, négy bajnoki mérkőzés is úgy fejeződött be, hogy nem sikerült gólt szerezniük a felcsúti fiataloknak. Ez azért is meglepő, mert az előző bajnokságban a "kisvidi" lőtte a második legtöbb gólt, 58-at, ennél csak a Gyirmót ért el több találatot, 62-t.

Kilenc forduló után már körvonalazódnak az erőviszonyok az NB II-ben. Azt a szezon elején is tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz pótolni Gyurcsót, Mórit és Olaszt, ők hárman összesen 24 gólt szereztek az előző idényben. Az elmúlt fordulókban aztán elkezdte gyártani a gólokat Hartyáni Gábor csapata, a Ferencváros otthonában és az ETO otthonában is 3-3 találatig jutott a kisvidi, sajnos ez az Albert Stadionban 0 pontot ért, vasárnap az ETO Parkban azonban már bezsebelték Babosék a 3 bajnoki pontot.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, az első 20 percben hatalmas iramot diktáltak a hazaiak. Nekem sem ment az elején jól a játék, ráadásul az ETO gólja előtt pont én adtam a gólpasszt a hazai játékosnak, hiszen egy szöglet utáni kavarodást követően én fejeltem ki rossz helyre a labdát. Szerencsére a középkezdés után - akárcsak a Ferencváros II ellen - szinte azonnal sikerült kiharcolnom egy büntetőt, amit Máté Jani magabiztosan értékesített. A 31. percben egy szögletet követően Szolnoki ballal lőtt kapura, amit még védeni tudott a hazaiak kapusa, a labda azonban pont elém pattant, én pedig közelről a hálóba gurítottam. Ez a gól érezhetően megfogta a győrieket, mi pedig szerencsére újabb góllal tudtuk ezt kihasználni, Balog adott szenzációs labdát nekem, amit a 16-osnál sikerült jól átvennem, majd kilőttem a hosszú sarkot. A második félidőben főleg védekeznünk kellett, szerencsére ezúttal jól zárt a védelem, és végül megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Nagyon fontos volt ez a győzelem számunkra, hiszen eddig kevés pontot gyűjtöttünk, most azonban elmozdultunk a kieső helyről, sőt szombaton azt a Budaörsöt fogadjuk bajnoki mérkőzésen, akikkel holtversenyben a 13. helyen állunk. Mindenképp meg kell nyernünk azt a mérkőzést is, és akkor elmozdulhatunk a veszélyes zónából. Az ETO II elleni győzelem jót tett az önbizalmunknak, személy szerint az enyémnek is, hiszen még sosem lőttem két gólt egy mérkőzésen az NB II-ben. A játékunkkal szerintem eddig sem volt gond, a szerencsével azonban eddig hadilábon álltunk. Ami tavaly a kapufáról befelé pattant, az idén eddig mind kifelé, remélem a következő mérkőzéseken már nem kerül el bennünket a szerencse, mert néha az is kell a győzelemhez." - nyilatkozta honlapunknak a két gólt szerző Babos.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek