Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nagy Dani visszatért általános iskolájába, és Tujvellel közösen egy remek testnevelés órát tartottak.
Rendhagyó testnevelés óra programsorozatunk a szerdai napon a Tóvárosi Általános Iskolában folytatódott. Fodor Tamás testnevelő tanár vezényletével Nagy Dani és Tomas Tujvel a már megszokott kötetlen beszélgetéssel kezdték meg az órát. Közel 100 diák - akik közül többen is utánpótlás bázisunkat erősítik - figyelte őket érdeklődve majd egy-egy kérdést is feltehettek.
Az elméleti részt a gyakorlat váltotta, a gyerekek a büntetőpontról kapura lőhettek a Vidi kapusának, és együtt dekázhattak Nagy Danival.
Az önként jelentkezők nagyon lelkesek voltak, sőt olyanok is akadtak, akik kétszer is megpróbálkoztak gólt rúgni. Az ajándék természetesen ezúttal sem maradt el, hiszen Vidis karkötőket osztottunk szét a tanulók között. Játékosaink Vidis órarendet és csapatfotót is dedikáltak, majd Nagy Dani adta át Fodor Tamásnak a Videoton bajnoki mezét, melyet Daniék aláírásukkal is elláttak.
Csapatunk középpályása az év végéig a Haladást erősíti kölcsönjátékosként.
A kapusok speciális felkészítést igényelnek, mert a feladatuk is el eltér a többiekétől - a hálóőrök edzéséről kapusedzőnket Disztl Pétert kérdeztük.
Szlovák kapusunk csütörtökön három és fél éves szerződéshosszabbítást írt alá klubunkkal.
Rúgott már több gólt is történelme során bajnokin a Videoton, de ekkora különbséggel a XXI. században a hazai csapatok közül csak mi nyertünk kétszer.
Tomas Tujvel tavaly májusban, Győrben mutatkozott be a magyar élvonalban.
Támadónk két mérkőzés végeredményét is helyesen tippelte meg.