fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. October 03. Sunday, 04:42 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U13: Elfogytak a nagy menetelésben

Rangadóhoz méltó játékot hozott az U13 Kiemelt Bajnokság szombathelyi meccse, melyet végül a hazaiak nyertek 2-1-re.

A korosztályos pontvadászatot vezető fehérvári csapat rossz előjelekkel kelt útra, a Vajda Gusztáv-Poór András edzőpáros csapatából többen is sérüléssel illetve betegséggel küszködtek a héten. Az Illés Akadémia-Haladás elleni rangadóra mindössze 14 játékossal utazhatott csapatunk, mely a rengeteg hiányzó ellenére irányította a játékot az első félidőben. A fölény góllá is érett, a 25. percben Mészáros beadását Csongrádi vágta a léc alá. A gól után a hazaiak vették át az irányítást, még a szünet előtt egyenlített a vendéglátó, majd a második félidő közepén egy szabadrúgás-variáció után a vezetést is átvette a Haladás. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamoztak fiataljaink, ám Kovács lövését a kapus védte, Réti próbálkozása pedig elkerülte a hazai ketrecet. A vége maradt 2-1, a Videoton U13 így visszacsúszott a pontvadászat második helyére.

Vajda Gusztáv, a Videoton FC U13 edzője: A vezetésünk után is úgy kellett volna futballoznunk, mint azt megelőzően. Sajnos a sok sérült és beteg miatt kevesen voltunk, de nem szeretnénk erre és a hosszú utazásra fogni a vereséget. Kikaptunk, de úgy érzem, tanultunk belőle, hétfőtől pedig dolgozunk tovább.
Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek