Fura, de igaz, ha a „bolgár klubok” fogalmat halljuk, többségünknek elsőként a Liteksz jut eszébe. Pedig, a lovecsi narancssárgák eredményességük tekintetében aligha vetélkedhetnek a szófiai nagyágyúkkal, a Levszkivel és a CSZKA-val, vagy a plovdivi Lokomotivval.

A közelmúlt egyik legsikeresebb bolgár csapata eddig négyszer nyerte meg a bajnokságot, illetve négy alkalommal hódította el a Bolgár Kupát – valamennyi sikerét 1998 óta aratta.

A csapatot 1921-ben Hiszarja néven alapított klub több mint hetven évet várt arra, hogy a bolgár élvonalba jusson. A kelet-európai rendszerváltások ajándékaként, 1991-ben a LEKSZ nevű cég karolta fel az egyesületet. Helyi léptékkel rengeteg pénz és számos tehetséges, fiatal játékos érkezett, melynek eredménye az lett, hogy a több mint hét évtizedes álom 1994-ben valóra vált, a lovecsi csapat bemutatkozhatott első osztályban.

De, a történet még 1994-től kezdődően sem teljesen rózsaszín, a következő szezonban kiesett – de ezzel nyerte a legtöbbet. A LEKSZ „kiszállt”, a klub FK Lovecsre keresztelkedett, de ez csak átmeneti megoldás volt. A fordulópontot a lovecsi olajmilliárdos, Grisa Gancsev felbukkanása jelentette. Felvásárolta a klubot, majd Liteksz néven megkezdte egy új, sikeresebb csapat kiépítését.

Az előző idény szinte minden játékosa elhagyta a klubot, helyükre számos új, ígéretes fiatal játékos érkezett, akik kiváló játékkal és nagy fölénnyel megnyerték a másodosztályú pontvadászatot, a ligakupa döntőjéig meneteltek, valamint egészen a bolgár kupa negyeddöntőjéig repítették a csapatot.

A Liteksz szárnyalását a legjobb bolgár klubok sem tudták megfékezni. Az élvonalban is vágtató Liteksz Lovecs újoncként megnyerte az 1998-as bajnokságot, majd a következő évben megvédte címét. Utána viszont 2000-es években a Liteksz megtorpant, rendre „csak” dobogós volt: a bajnoki koronát a legutóbbi két szezonban sikerült visszaszereznie.

Középpályásunk, Sándor György, 2009 tavaszán, a legutóbbi kiírásban a DVSC-TEVA ellen is Európaliga-párharcot vívó bolgár csapat játékosa volt. Tizenkét bajnokin lépett pályára, és bár a bajnokságban csak negyedik lett Gyuri és a Liteksz, együtt nyerték meg a Bolgár Kupát. Az edző a korábbi válogatott játékos, a két periódusban is szövetségi kapitány, jelenleg az Andjicsot is kiszemelő Anorthoszisz trénere, Sztanimir Sztoilov volt. De, hírnévben talán még rajta is túltesz a jelenlegi edző, a legutóbbi bajnoki címet szállító Ljuboszlav Penev, a kilencvenes évek legendás csatára.

A litván futball fővárosa manapság nem az ország fővárosa, Vilnius, de még csak nem is a kosárlabdában sokáig világmárkának számító Kaunas – hanem a „fél világ” számára kimondhatatlan nevű Panevėžys. Pedig, ideje, hogy a sportkedvelők megbarátkozzanak a nyelvtörővel, mert nem csak a kétezres évek legeredményesebb litván futballklubja, az Ekranas „lakik” itt: a bő százezres város ad otthont idén a férfi kosárlabda Európa-bajnokságnak is. A helyi futballcsapatot 1964-ben alapították, majd jó két évtized kellett, mire „felnőtt”. 1985-ben nyert egy litván bajnoki címet – de a volt szovjet csapatok kapcsán említettük már, ez messze van az elittől.

Litvánia függetlenné válása után izmosodott meg igazán az Ekranas, amely bajnok lett 1993-ban és 1995-ben is. A kétezres évek közepétől – függetlenül attól, hogy 2004-ben egy korrupciós ügy miatt kizárták az élvonalból, majd néhány nappal később „visszavették” – vitathatatlan a dominanciája: 2005-ben, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben is a Vidihez hasonlóan piros-kékben játszó csapat nyerte meg a naptári éves rendszerben vívott bajnokságot.

Ehhez képest meglepő, hogy a válogatott bő keretében is mindössze három Ekranas-játékost találunk: Ramūnas Radavičiust, a 30 éves védőt, Andrius Veličkát, a 32 esztendős támadót, valamint Ignas Dedurát, az egy évvel még nála is idősebb középpályást.