fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2012. February 26. Sunday, 07:40 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Szögletből is bevettük a Loki kapuját!

Király Patrik sarokrúgása a szél segítségével landolt a hálóban, az U17 4-0-ra, az U19 pedig 2-0-ra nyert a DVSC ellen.
 

Videoton FC-Puskás Akadémia U17 - DVSC-DLA U17 4-0 (3-0)
Viharos szél fogadta a csapatokat, ez a későbbiek folyamán lényegében az egész találkozót végigkísérte. Nem játszottunk jól, de az első félidőben még így is háromgólos előnyt kovácsoltunk. Félóra elteltével előbb Oldal Tibor, majd Zsótér Donát talált be két percen belül Benkő Márk kapujába. Majd ezt az előnyt tovább növelte Zsótér a 40. percben, így magabiztosan mehettünk pihenőre. A második félidőben széllel szemben, de már sokkal jobban játszottunk. Ehhez még hozzájárult Tóth László gólja is a 82. percben, még simábbá téve sikerünket.

Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Gratulálok Zsótér Donátnak a két góljához, úgy tűnik, hogy jól döntöttünk, amikor felhoztuk az idősebbek közé. Valamelyest gyógyírt jelentett ez a győzelem a múlt heti vereség után. Minden egyes mérkőzés eszköz ahhoz, hogy a játékosok még jobb futballisták legyenek, a hétvége pedig vizsgát jelent mindenki számára, hogy hol is tartunk valójában. Múlt héten rávilágítottak a hibáinkra, most pedig megmutattuk az erényeinket. A második félidőben már azt láttam, amit mindig látni szeretnék a csapattól!

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Puskás Akadémia U19 - DVSC-DLA U19 2-0 (2-0)
A múlt heti Haladás elleni fiaskó után abban bíztak Varga Károly tanítványai, hogy kiköszörülik a csorbát, és olyan játékkal rukkolnak ki, amely nemcsak látványos, hanem eredményes is. Az első félidőben aztán eldöntötte csapatunk a fontosabb kérdéseket, előbb a 14. percben Paudits Patrik erőszakosságának köszönhetően megszereztük a vezetést, majd negyedóra elteltével Király Patrik rúgótechnikája volt a főszereplő, a szél hathatós támogatása mellett szöglete a második gólunkat eredményezte. Irreális körülmények voltak, hiszen orkánerejű szélben játszottak a csapatok, az első játékrészben minket, a fordulás után, pedig a debrecenieket támogatta inkább. Ekkor okosan játszott csapatunk, a földön tartva a labdát nem engedte, hogy ellenfelünk kibontakozzon.

Varga Károly, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Stílusosan játszottunk, elégedett vagyok a csapat teljesítményével, örülök annak, hogy kilábaltunk a hullámvölgyből, annak ellenére, hogy rendkívül nehéz körülmények között kellett játszanunk.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotók: pfla.hu)

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek