Két hét után visszatérhet az első csapathoz az eltiltott fiatal csatár, aki szó nélkül maradt távol az edzésről.
Miután Gyurcsó Ádám az elmúlt két hétben a Videoton NB II-es csapatában játszott és rendre bizonyított is, dr. Mezey György úgy döntött, visszaveszi a fiatal csatárt az első keretbe, s holnap már részt vehet a délelőtti tréningen. "Sem a klub, sem pedig az én célom nem lehet az, hogy megfosszak a lehetőségtől egy fiatal, tehetséges játékost" - indokolta döntését röviden vezetőedzőnk. "A büntetést ettől függetlenül megérdemelte, sőt példát is statuáltunk vele: senki sem maradhat távol egyetlen edzésről sem anélkül, hogy ezt a szakmai stábnak előzetesen jelezné. Ádám egyébként bocsánatot kért és elismerte, hogy hibázott." Mint azt Gyurcsó Ádám vezetőedzőnknek is elmondta, félreértés áldozata lett: "Közel egy órás beszélgetést folytattunk a Mesterrel, amelynek során tisztáztuk a történteket. Elmondtam, hogy félreértettem az utasítást, mivel az hangzott el, hogy a fiatalok az NB II-es csapattal mennek edzőmeccset játszani másnap. Miután én magamat ebbe a csoportba tartozónak gondoltam, így természetesnek vettem, hogy nem kell megjelennem a másnap délelőtti, fehérvári edzésen. Szerencsére sikerült mindent megbeszélnünk, s mivel az elmúlt két hétben többször is bizonyítottam a Vidi II-ben, jól ment a játék és több gólt is szereztem, így most ismét lehetőséget kapok a felntőttek között, aminek nagyon örülök és remélem élni is tudok vele!" - fejezte be a csatár.