FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. Március 20. Szombat, 14:13 - fehervarfc.hu /
Vasárnap indulnak Ulmba a sérültek

Két játékos helyett végül három utazik el vasárnap reggel Ulmba, hogy igénybe vegye az ottani rehabilitációs központ szolgáltatásait a mielőbbi teljes gyógyulás érdekében.

A névsor is módosult kicsit , hiszen Goran Vujovics mellett az NB II-es kerethez tartozó Soós János, illetve az U19 játékosa, Nyilas Elek utazik majd dr. Kator Miklós csapatorvos kíséretében. Soóst - mint arról honlapunk is beszámolt - nemrég műtötték: egy csontkinövést távolítottak el a sarkából, amely valószínüleg az Achillese túlterheltsége miatt keletkezett. Nyilasnak térdizületi problémái vannak. Varga Róbert (képünkön) mégsem vesz részt a németországi kezeléseken, hétfőn az NB II-es együttesben kezdi meg a teljes terheléses munkát. A sportigazgatóság egyúttal arról is tájékoztatta honlapunkat, hogy Varga a továbbiakban a második csapatban folytatja a játékot, mivel a szakvezetés a hosszú őszi és a mostani, több, mint egy hónapja tartó sérülése miatt nem tud rá számítani az elsőkeretnél.

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek