hu en
2011. Március 23. 06:00  -  Wéninger Ákos
Szeleczki is behívót kapott

A Vidi II védője bekerült az U21-es válogatott keretébe: Róth Antal csapata csütörtökön és jövő hét kedden játszik nemzetközi felkészülési mérkőzést.

Ahogy arról korábban már írtunk, a Videoton FC hét játékost ad a magyar felnőtt válogatottnak valamint az U 21-es csapatnak. Jó hír, hogy ez a szám időközben nyolcra bővült, ugyanis Róth Antal meghívta a Vidi II fiatal védőjét, Szeleczki Alexet is.

Ősszel már Eb-selejtezők várnak az U21-es válogatottra, így itt az ideje, hogy Róth Antal legénysége lejátssza idei első nemzetközi felkészülési mérkőzését. Csütörtökön Sopronban Ausztria lesz az ellenfél, majd kedden Splitben Horvátország ellen lépnek pályára a mieink.

A szövetségi kapitány remek lehetőségként tekint ezekre a találkozókra.
Egyre közelebb kerülünk a szeptember elején induló Eb-selejtezőkhöz, s mivel az ellenfelek már ismertek, a felkészülési időszakból hátralévő nemzetközi meccsek kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy kialakítsuk azt a keretet, amely szeptembertől sikerrel veheti fel a harcot a riválisokkal – fogalmazott Róth Antal az mlsz.hu-n.

     
 

AZ U21-ES KERET:

Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Olympiakosz FC)

Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Fiola Attila (Paksi FC), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Litauszki Róbert (Újpest FC), Szeleczki Alex (Videoton FC-Puskás Akadémia), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)

Középpályások: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Kiss Máté (Győri ETO FC), Simon Krisztián (Feyenoord), Takács Péter (Lombard Pápa Termál FC), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Gosztonyi András (Videoton FC), Katona Máté (Vasas)

Csatárok: Balajti Ádám (Újpest FC), Simon András (SBV Excelsior), Lázár Bence (Újpest FC), Eppel Márton (MTK Budapest)

 
     

A Vidi II vezetőedzője, Hartyáni Gábor honlapunk kérdésére elárulta, hogy nagyon örül annak, hogy Szeleczki meghívót kapott a válogatottba, hiszen az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött a fiatal játékos. Természetesen még nagyon sok munka vár rá, hogy igazi, profi labdarúgó legyen belőle, de jó úton halad.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek