Kovács Tibor alapjában véve belgyógyász háziorvos.

A Székesfehérváron hosszú évek óta háziorvosként praktizáló dr. Kovács Tibor 2003-ban, az akkori vezetőedző, Csertői Aurél hívására kezdett a Videoton csapata mellett dolgozni. „Küzdelmes, de szép időszaka volt a 2003-as esztendő a klub életében, hiszen elég kaotikus idők jártak Sóstón akkoriban. Néhány évre rá azonban mégis kiforrt itt valami: 2006-ban bronzérmet szereztünk a bajnokságban és elnyertük a Magyar Kupát. A dolgok természeténél fogva aztán ismét kisebb hanyatlás következett, a magam részéről pedig 2008-ban az NB II-es gárda mellett folytattam a tevékenységemet. Szakmailag merőben más feladatot jelentett egy másodosztályú együttes mellett dolgozni, ezért volt a maga módján ez is kihívás.” – foglalta össze röviden a Videotonnál eltöltött eddigi munkásságát Kovács Tibor, aki Kator Miklós év eleji távozását követően csapatorvosként ismét az első csapat kispadjára került.

Aki ismeri a „dokit”, az tudja róla, állandóan fut valahová, amolyan igazi „egyik lábam itt, a másik ott” típus, aki egyszerre több mindent is csinál. „Nos, ennek az idei évtől véget vetettem. Elhatároztam, csökkentem a tempót, mert hosszú távon semmi jót nem szül, ha túlvállalom magam, a fizikai és a szellemi teljesítőképességnek is vannak határai. Nem tartott soká az idilli állapot. Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy újból az első csapat mellett dolgozzak, eszembe sem jutott nemet mondani! Számomra ez a munka nem csak szakmai kihívás, de székesfehérváriként, hitvallás is. Így aztán ismét betáblázódott minden percem, maradt az állandó rohanás” – mosolyodott el dr. Kovács, aki egyébként némileg a politikában, vagy ahogy ő fogalmazott, a fehérvári városi egészségpolitikában is szerepet vállalt. Négy évig volt az egészségügyi bizottság tagja, jelenleg pedig a Székesfehérvár Egészségügyi Ellátásáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

	Csak a futballban tudja elképzelni magát a sporton belül.

Kovács Tibor neve a fehérváriak számára amúgy is ismerősen csenghet, hiszen édesapja ma is praktizál a városban az ultrahang szakrendelésen. „Nem titok, tradicionális orvos családban nőttem fel, édesanyám szintén körzeti orvosként dolgozott, de már nagyapám is ennek a hivatásnak élt. Én magam úgy látom, az ilyen családokban felnövő gyermekek pályaválasztása eleve meghatározott, vagy pro, vagy kontra. A két fiam azok közé tartozik, akik elfordulnak ettől a hivatástól, s inkább a buktatóit látják, rám viszont annak idején a szépsége hatott és ragadott meg. Az eredetileg Tolna, illetve Baranya megyei famíliám egyébként 1972-ben került Székesfehérvárra, s mivel a fiatalságomat én már itt töltöttem, fehérvárinak vallom magam” – árulta el csapatorvosunk, aki sosem dolgozott más sportágban, s mint mondta, ragaszkodik is a futballhoz a sporton belül, mert a magyar foci mindig nagyon közel állt a szívéhez. Még ma is fejből tudja a különféle csapatok összeállítását, pláne a fehérváriakét. „Mindennek az oka főként az, hogy volt szerencsém megélni a városi futball legnagyszerűbb korszakait: gyerekként láttam játszani az 1970-es évekbeli bajnokaspiráns csapatot, amelyik elnyerte a vidék legjobbja címet is, később, egyetemistaként pedig végigkísértem a ’84-85-ös UEFA menetelést” - mesélte Kovács Tibor, aki az első csapat orvosaként, immár tevőleges szerepet vállalva a fehérvári fociban, annak újabb fontos állomását vésheti örökre az emlékezetébe: az első bajnoki arany megszerzését.

S hogy néhány szó erejéig visszatérjünk a szakmai kihívás kérdéséhez, Kovács Tiborról azt is érdemes tudni, hogy az alapjában véve belgyógyász szakvizsgával rendelkező háziorvos – ami persze ismét egy külön szakvizsga – és éppen most készül arra, hogy sportorvostanból is számot adjon tudásáról. „Szerintem a sportorvoslás nagy szakmai váltás előtt áll és számomra mind a sebészeti ellátás része, mind pedig a sportélettani háttere kifutási lehetőséget sejtet. Mindez pluszban is motivál” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a csapatorvos. Hát akkor: hajrá, doki, hajrá Vidi!