fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. September 04. Saturday, 13:09 - fehervarfc.hu /
dr. Mezey György elégedett a vidis válogatottakkal

Hoszútávon ígéretes jövő előtt áll a magyar nemzeti tizenegy.

Mint arról már a svédek elleni EB-selejtező előtt is tudni lehetett, a magyar bajnokság csapatai közül a két legtöbb játékost adó egyesület, a Videoton és a Debrecen szakvezetése kapott meghívást a szövetségtől, iiletve Egervári Sándortól, hogy a helyszínen tekintsék meg a mérkőzést. Hogyan látta vezetőedzőnk az összecsapást, illetve saját jákosaink teljesítményét?

"Egy kicsit rózsaszínebb szemüvegen át néztem én a találkozót, aminek az oka a büszkeség: három vidis játékos futott ki a pályára tegnap este a kezdő tizenegyben. Az ilyen mindig jó érzéssel tölt el egy edzőt. Természetesen nagyon örömteli, hogy játékosokat adhatunk a nemzet válogatottjába, s ezzel is eleget teszünk annak a kötelességünknek, amellyel a magyar futball felé tartozunk. Ami a svédek elleni selejtezőt illeti, az átalakulóban lévő válogatott tipikus nyitómérkőzést játszott. Kitűntek a törékeny részek, s látható volt, hogy vannak olyan szerekezeti egységek, amelyek még nem működnek olajozottan. Emiatt kaptuk a gólokat is. Hangsúlyoznám ugyanakkor, hogy Egervári Sándor, szövetségi kapitány hosszú távon gondolkozik és építkezik, átgondolt, szervezett focit szeretne a válogatottal játszani. Szükség van további átszervezésre és a csapatjáték csiszolására, de miután a kint töltött két napban láttam, hogyan dolgoztak és milyen ritmusban éltek a játékosok, azt mondom, ígéretes, amit láttam.
Saját futballistáinkkal kapcsolatban azt tudom mondani, nem játszottak sem jobban, sem rosszabbul a csapat többi tagjánál. Lipták egyértelműen a hátsó alakzat legstabilabb és legértékesebb játékosa, még akkor is, ha az első gólnál megelőzte őt a svéd középpályás. Lázár tegnapi teljesítményében minden benne volt, ami egyébként benne van jelenleg: ügyes, technikás megoldásokat választott, de néhány helyezkedési hibát elkövetett. Elek is hasznosan futballozott, jól látta el a védekező középpályás feladatait, sok labdát akasztott. Az előre játékban viszont nem tudta kivitelezni azt, amit elgondolt. Mindenesetre friss, üde színfoltja ennek a válogatottnak. Úgy gondolom, mind a három játékos stabilan megragadhat a nemzeti együttesben.
Ami a keddi, magyar-moldáv meccset illeti, kulcskérdés, hogy mentálisan friss és koncentrált csapat léphessen pályára, addigra tehát mindenkinek túl kell jutnia a vereség okozta csalódásán. A szövetségnek és Egervári Sándornak ezúton is köszönöm a lehetőséget és a meghívást és munkájukhoz további sok sikert kívánok!"
 

Related news
Roland Szolnoki called up by national team manager Pal Dardai
2015. March 26.
Nikolics and Simon also called up to international squad
2014. September 30.
The international side played well for an hour before losing in Sweden
2010. September 04.
All three Videoton players in the Hungarian starting line up
2010. September 03.
Laszlo Lencse is looking forward to facing Wales
2010. September 03.
Hungary look forward to face Sweden
2010. September 01.
There are six Videoton players in the international sides
2010. August 31.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek