hu en
2011. Március 10. 11:18
Nikolics: Sokat számíthat az idegenben szerzett gól

Támadónk biztos a kupában való továbbjutásban, de már a Fradi elleni derbi is a szeme előtt lebeg.

- Ha a második félidőben minden helyzetünket értékesítjük – volt legalább három ziccerünk -, akkor nem csak a mérkőzést nyerhettük volna meg, de bebiztosíthattuk volna a továbbjutásunkat is – értékelte a tegnapi, Honvéd elleni első kupamérkőzést a gólszerző, Nemanja Nikolics. – Ha nem is nyertünk, viszont rúgtunk egy gólt, s ez sokat számíthat az összesítésben. Tartom magunkat annyira erős csapatnak, hogy kedden kivívjuk a továbbjutást a Magyar Kupában. Ami a gólomat illeti, Goszi parádés labdát adott. A többiek szerintem arra számítottak, hogy a tizenhatosra, vagy a tizenegyes magasságára passzolja vissza a labdát, én viszont biztos voltam benne, hogy a kapu elé adja be. Ezért robbantam be oda, s tudtam a pontosan a lábamra érkező labdát a kapuba bombázni. Remélem, lesz erre lehetőségem szombaton, a Fradi ellen is, hiszen az akár sorsdöntő mérkőzés is lehet, bár hozzáteszem, a Debrecen ellen is győznünk kell azt követően! Nem lesz könnyű az Üllői úton, bár egyetlen mérkőzés sem lesz könnyű számunkra a tavasszal. Márpedig a Fradi, mint a közvetlen üldözőnk a tabellán, nyilván szintén mindent megtesz majd a három pont megszerzéséért. Olyan tempóban és olyan agresszivitással kell kezdenünk, mint az MTK ellen, csak nem húsz, hanem kilencven percig kell tartanunk az iramot. A helyzeteket pedig értékesíteni kell, nincs mese!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek