fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. October 30. Saturday, 14:00 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U12: Megszakadt a remek széria

Véget ért U12-es csapatunk hármas győzelmi sorozata, Domján Norbert tanítványai hazai pályán kaptak ki az Airnergy FC-tól.

Legifjabb korosztályos gárdánk jól kezdett az utánpótlás-nevelő fővárosi egyesület ellen, a Videoton uralta az első félidőt. A helyzeteink sem maradtak el, Reicheld Alex két alkalommal is közel járt a gólhoz, ám ifjú középpályásunk mindkét próbálkozását hárította a vendégek kapusa. A félidő hajrájában aztán egy felívelt szabadrúgás után a látogatók kihasználták védelmünk pillanatnyi megingását, így az Airnergy vonulhatott előnnyel a pihenőre. Térfélcsere után a kontrákra berendezkedő vendégek növelték előnyüket, ám Pratsler Benjamin két percen belül szépíteni tudott egy remek egyéni akció végén. Ezt követően a Vidi kitámadott az egyenlítés érdekében, ez azonban nem sikerült, sőt, a vendégek villámgyors csatáruk révén még két góllal megtoldották vezetésüket, és végül 4-1-re nyertek.

Domján Norbert, a Videoton FC U12 edzője: Ilyen a futball, minden szép sorozat megszakad egyszer. Ha azt nézzük, hogy a vendégek milyen százalékban értékesítették helyzeteiket, akkor azt kell mondanom, megérdemelt a sikerük. Nem történt tragédia, a mi kis fiatal csapatunknak most az a legfontosabb, hogy minél többet tanuljon az első nagypályás évében.
Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek