
Hiába vezetett, a végén 2-1-s vereséget szenvedett a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 Szombathelyen.
Nagyszerűen kezdte a vasi rangadót a Vidi U17, Mózner János tanítványai kocsideréknyi helyzetet alakítottak ki a Haladás elleni bajnoki első 30 percében. A 17. percben a vezetést is megszerezte csapatunk, Bartal jobb oldali beadása a kapust megtréfálva hullott a hosszú sarokba. A folytatásban is jöttek a vendégek lehetőségei, Barcsay gurítását a gólvonalról mentették a hazaiak, míg Paudits előbb mellé, majd a kapusba püfölt egy labdát. A 38. és a 45. perc között aztán szinte a semmiből fordított az Illés Akadémia, melynek támadója, Berki kétszer is mattolta védelmünket. A hirtelen jött hátrány érezhetően megfogta az akadémistákat, fiataljaink ugyan végigrohamozták a második félidőt, ám egyenlíteniük nem sikerült. A szombathelyiek jól óvták kapujukat, a hazaiak így végül kevesebb helyzetből több gólt lőve 2-1-re nyertek.
Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: A mérkőzés első harmadában jól játszottunk, itt kellett volna még több gólt szereznünk. A Haladás gyors fordítása megfogott minket, a második félidőben túlságosan is görcsösek voltunk, míg a hazaiakban volt annyi agresszivitás, ami kellett a győzelemhez. |
fotó: pfla.hu