fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. December 12. Monday, 10:20 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Nem törtük fel a győri reteszt

Hiába játszott jól a Videoton FC-Felcsút U17 az ETO ellen, a kimaradt helyzetek miatt pont nélkül maradt csapatunk.

Videoton FC-Felcsút U17 - Győri ETO U17 0-1 (0-1)
Sérülések tizedelték U17-es együttesünket a mérkőzé előtt, Sejben Viktorra pedig válogatottbeli elfoglaltságai miatt nem számíthatott Vajda Gusztáv edző, támadónk az U16-os nemzeti csapattal Izraelben vendégszerepel. A mérkőzés első félidejéban a vendégel jegyezték az első - és mint később kiderült, egyben utolsó - találatot. Fiatajaink szinte azonnal egyenlíthettek vola, ám Cseszneki lövését nagy bravúrral védta az ETO kapusa. A második félidőben fölényt harcolt ki fiatal együttesünk, azonban a helyzetek kihszanálása ezúttal nem sikerült, Vas Ádá és Cseszneki is közel járt a gólszerzéshez, azonban játékosaink nem tudták gólra váltani lehetőségeiket. A második félidőben keveset mutató ETO így merőrizte minimális előnyét, és 1-0-ra megnyerte a sósti bajnokit.

Vajda Gusztáv, a Videoton FC-Felcsút U17 edzője: Az első félidőben a vendégek, a másodikban mi domináltunk, az utóbbi játékrészben látott játékhoz gratulálni tudok a fiúknak. Ugyanakkor a helyzetkihasználásunk miatt nem lehetünk elégedettek, a látottak alapján megérdemeltük volna a döntetlent, de fontos pillanatokban nem tudtuk feltenni a koronát a játékunkra.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Felcsút U19 - Győri ETO U19 1-5 (1-2)
Gyors gólváltás vezette be a találkozót, a vendégek a 4. percben, csapatunk Kovács Zsolt lövéséből a 9. minutumban talált be. A folytatásban jó mérkőzést produkáltak a felek, az újabb találatot a dobogóra pályázó vendégek lőtték a nyitó félidő hajrájában. A második 45 perc első fele kiegyenlített játékot hozott, csapatunk előtt adódtak helyzetek, ám az egyenlítés elmaradt. A meccs krónikájához tartozik, hogy a játékvezető "zsebben felejtett" egy piros lapot, Mosberger lépett ki, a vendégek védője utolsó emberként szabálytalankodott vele szemben, azonban a síp néma maradt... Ez a szituáció érezhető nyomot hagyott együttesünkben, a vendégek ezt kihasználva növelték előnyüket. A 80. percben egy dulakodás után végül emberelőnybe kerültünk, ám kinyíló védelmünkkel szemben újra a Győr bizonyult eredményesnek, a vendégek így végül biztosan nyerték a bajnokit.

Domján Norbert, a Videoton FC-Felcsút U19 edzője: Gyakorlatilag az történt, mint a legutóbbi fordulókban: 70 percen keresztül jól játszottunk, majd a hajrában elveszítettük a mérkőzést. Sokkal pontosabbnak kell lennünk az ellenfél kapujánál, nem ronthatjuk el a helyzeteinket.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek