fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. September 09. Thursday, 04:34 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U19: Másodszor is egy gólos győzelem

Szezonbeli második bajnokiját is 1-0-ra nyerte U19-es csapatunk, a győztes gól ezúttal is Elek Bence nevéhez fűződik.

A Ferencváros után partnercsapatunkat, a PFLA-Felcsút együttesét is minimális különbséggel múlta felül Horváth Péter edző alakulata. A találkozó egyetlen találatára nem kellett sokat várni, a 11. percben Lakk dobta ki a labdát Balognak, aki a labdaátvétellel tempóelőnyt szerzett a bal oldalon, majd pontos centerezését a berobbanó Elek sodorta a hálóba. A folytatásban is inkább a Vidi U19 támadott, főleg a gólpasszt jegyző Balog volt elemében, akit nehezen tudtak semlegesíteni a védők az oldalvonal mentén. A második játékrészben a fiatalabb felcsúti gárda is kialakított helyzeteket, a PFLA-Felcsút főleg pontrúgásokat követően veszélyeztette U19-es gárdánk kapuját. Újabb gól azonban már nem született a házi rangadón, a vége így maradt 1-0. A Vidi U19 2 meccs után hat ponttal, kapott gól nélkül a tabella élmezőnyének tagja.

Horváth Péter, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Az ilyen házi rangadók magukban hordozzák annak a veszélyét, hogy a játékosok túlságosan is bizonyítani akarnak, ennek a nyomait ezen a bajnokin is fel lehetett fedezni. A tolódásos védekezésünk jól működött, a középső középpályásaink azonban gyengébben futballoztak, így az elvártnál kevesebbet volt nálunk a labda, nem voltunk elég türelmesek a támadásoknál.

fotó: pfla.hu

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek