Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A meccsek nagy részében jól játszott, végül mégis vereséget szenvedett a Vidi U16 és U18 az Újpest idősebb csapatai ellen.
A HLSZ Kupa 4. fordulójában U16-os és U18-as csapatunk az Újpest egy esztendővel idősebb gárdáit látta vendégül. A Vidi U16 jól kezdett fizikálisan erősebb riválisa ellen, Klémán Máté remek lövésével a vezetést is megszerezte csapatunk. A folytatásban aztán bejöttek a lila-fehérek távoli próbálkozásai, két szabadrúgásgóllal, illetve egy 20 méteres bombával fordított a Megyeri úti alakulat, mely a hajrában a kitámadó Videoton mellett egy kontrával biztosította be sikerét.
A Videoton FC U18 - Újpest FC U19 találkozó érdekes koreográfiát hozott, az első harmadban (a HLSZ Kupában 3x35 percet játszanak a csapatok) hatalmas küzdelem zajlott a pályán, a felkészülési időszakhoz képest látványos futballal rukkoltak elő a felek. Gól ekkor még nem született, ellenben a második felvonásban kettőt is láthattunk belőle, csapatunk Kovács Zsolt révén bizonyult eredményesnek, azonban az Újpest is tartogatott egy hálórezgetést erre a 35 percre. Az idősebb rviálissal szemben bátor támadójátékot bemutató fiataljaink az utolsó harmadban mindent egy lapra feltéve rohamoztak a győzelem érdekében, a "rutinos" lila-fehérek azonban remekül kontráztak, és ezzel megnyerték a meccset. Az utolsó játékrészben négy gólt is rúgott a vendég, így hiába futballozott remekül a Vidi, a vendégek a látottakhoz képest nagyon is túlzó, 5-1-es győzelmet arattak.
Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Az eredményből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, számunkra a HLSZ Kupa egy remek felkészülési lehetőség. Ma a támadásépítéseinket gyakoroltuk, ami összességében jól működött. Nagyon erős, ráadásul idősebb ellenfelekkel szemben gyakorolhatunk ebben a sorozatban, ami nagyon hasznos számunkra, mert így éles helyzetben építhetjük fel a játékunkat. 70 percen keresztül teljes mértékben kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, ennek fényében azt mondom, jó úton járunk, egyértelműen alakul a csapatunk. |
||

A Videoton FC-Puskás Akadémia 0-0-s döntetlenre végzett az André Alves sógórát tesztelő Restart-Ceglédi VSE ellen.

Az aranyérmet célozza meg a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, mely a téli szünetben 2. helyen áll az U19 Kiemelt Bajnokságban.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 meccsenként három gólt lőve végzett az őszi tabella negyedik helyén.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 -elsősorban remek támadójátékának köszönhetően- besöpörte az őszi bajnoki címet.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U16 esélyese a bajnoki címnek, a tavaszt a második helyről kezdheti a csapat.

A Videoton FC U14 utolsó öt bajnokiján nem veszített pontot, így felzárkózott az élboly mögé.