
Két nap alatt kétszer is legyőzte a magyar U18-as válogatott Romániát, nemzeti együttesünkben Elek és Szolnoki is lehetőséget kapott.
A keret az októberi, hazai rendezésű U19-es Eb-selejtezőtornára való felkészülés jegyében találkozott keleti szomszédunkkal, az első mérkőzésre kedd délután Mátészalkán került sor. A magyar válogatottban Szolnoki Roland (képünkön középen) végig a pályán volt, míg Elek Bence 13 percet kapott Zsivóczky Gyula edzőtől, csapatunk végül 2-0-ra nyerte a felkészülési meccset Tóth és Vernes góljaival. A két gárda szerda délelőtt Szatmárnémetiben találkozott újra, Szolnoki ezúttal kimaradt, Elek Bence azonban 90 percig a pályán volt, az eredmény ezúttal 1-0 lett Magyarország javára, a gólunkat Farkas Márk lőtte szabadrúgásból.