fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. September 22. Thursday, 06:56 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Az első két felvonás a mienk!

Az U16 és U18 jó játékkal győzte le a Zalaegerszeget, remek alaphangot adva az OTP Bank Liga pénteki mérkőzésének.

Videoton FC-Puskás Akadémia U16 - ZTE Akadémia U16 4-2 (0-1)
Az U 16-os együttes, akárcsak az U 18-as még az első fordulóban esedékes találkozóját játszotta le szerdán délután. A tavaszi, hazai pályán elért 5-0-s győzelem önbizalom növelő volt, ám a találkozó első félideje korántsem úgy alakult, ahogy Cseh András tanítványai eltervezték, ugyanis a 28. percben a vendégek vezetéshez jutottak. Sőt a szünet után ezt megduplázták Bíró András góljával, és ezt az előnyt egészen a 65. percig megőrizték. Ekkor Németh Erik egyenlített, majd beindult a felcsúti henger! Három percen belül Zsótér Donát, és egy újabb Németh találattal már az U 16-osoknál volt az előny, amelyet a 86. percben Zsótér még egy góllal növelt.

Cseh András, a Videoton FC-Puskás Akadémia U16 edzője: Minden elismerést megérdemel a csapat, mert 0-2-ről sikerült felállnia, és fordítani. Az első félidőben kihagytuk a helyzeteket, viszont a Zalaegerszeg a lehetőségeit nagyon jól használta ki. Őszintén mondom, hogy 0-2-nél arra gondoltam, hogy jó lenne legalább egy döntetlent kicsikarni, de minden dicséretet megérdemelnek a srácok, hogy győzelemmel tudtunk lejönni a pályáról. A két góllövőnek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy nyertünk, de úgy érzem mindenki hozzájárult a sikerhez.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Puskás Akadémia U18 - ZTE Akadémia U18 3-0 (2-0)
Még a szezon első fordulójából maradt vissza ez a találkozó, amely azt jelentette, hogy immár zsinórban harmadik szerdája volt „foglalt” a csapatnak. A ZTE gárdája ugyan a tabella alsó régiójában helyezkedik el, ám lehetett attól tartani, nehogy éppen ezen a szerdán „támadjanak fel”. Már az első játékrész előre sejtette a sikert, mivel a 11. percben Pápai Patrik, majd a 28. minutumban Alex vette be a zalaiak kapuját. A szünet után sem változott a játék képe, és Paudits Patrik góljával a 63. percben bebiztosította a magabiztos győzelmet.

Dajka László, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 edzője: Ma egy kicsit fásultabban, tompábban futballoztunk. Az első félidőben nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de úgy tűnik, hogy a fiatalságnak nem az erénye, hanem a tulajdonsága, hogy a kidolgozott lehetőségek nagy része kihasználatlanul maradt, annak ellenére, hogy 2-0-ra vezettünk. A második félidő kissé langyosabbra sikeredett, de így is magabiztosan nyertünk. Igazi csapatmunka volt, mindenki tette a dolgát Azért kiemelném Alex gyorsaságát, agresszivitását, és gólja sokat jelentett, de nem panaszkodhatok senkire.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó: pfla.hu)

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek