Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Korosztályos válogatottjai vezetésével, a kötelező győzelmeket hozva az őszi tabella harmadik helyén végzett a Vidi U17.
A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 számára nem számított ismeretlen terepnek az U17 Kiemelt Bajnokság, a gárda az előző idényben is itt versenyzett, akkor még a Puskás Akadémia U16-s együtteseként. A 2009/2010-s szezonban megszerzett "rutin" érvényre juttatása volt a cél ősszel, a csapat edzője, Mózner János szerint ezt csak részben sikerült megoldani.
- Mindenképpen két részre osztanám a szezont. Az egyik oldalra azok a meccsek kerülnek, ahol mi számítottunk esélyesnek, ezeken a találkozókon sikeresen juttatuk érvényre nagyobb tudásunkat, játékosaink egyéni képességeit kihasználva nagyobb kisiklás nélkül hoztuk a kötelező győzelmeket. A rangadókon ugyanakkor egy kicsit elmaradtunk attól a teljesítménytől, amit én elvártam a csapattól, ezeken a meccseken sokkal gördülékenyebb összjátékra lett volna szükség, ezt azonban még nem tudtuk egyenletesen, 90 percen át megvalósítani.
Bajnokság | Csapat | Helyezés | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Gólarány | Pont |
U17 Kiemelt | Videoton FC-P. A. U17 | 3. | 14 | 9 | 2 | 3 | 42-21 | 29 |
A Vidi U17 összességében eredményes őszt zárhatott, hiszen a csapat a dobogón, harmadik helyen telelhet az országos pontvadászatban, ráadásul van egy elmaradt meccse is, ha ezt győztesen pótolja a gárda, megközelíti a második MTK-t.
Házi Góllövőlista | |
Paudits Patrik | 10 gól |
Barcsay Márk | 8 gól |
Dos Reis Teixeira Alex | 4 gól |
Kleinheisler László | 4 gól |
Halász Bálint | 3 gól |
Zimermann Zoltán | 3 gól |
Bartal Bence | 2 gól |
Géresi Zsolt | 2 gól |
Orbán Zoltán | 2 gól |
Vallejos Dominque | 2 gól |
Cziránku Patrik | 1 gól |
Kiprich Dávid | 1 gól |
A dobogós tagság mellett válogatottjaira is büszke lehet akadémiai korosztályunk, az ősz folyamán 5 játékosunk is helyet kapott a korosztályos nemzeti csapatokban. Vallejos Dominque életkorából adódóan az U16-s, Barcsay Márk, Kleinheisler László, Kiprich Dávid és Paudits Patrik pedig az U17-s válogatottban öregbítette egyesületünk nevét. A tehetségek tehát megvannak ebben a korosztályban is, Mózner János így elsősorban csapatként vár előrelépést a tavaszi bajnokikon.
- Sokkal több tudatosságot várok a fiúktól a bajnokság második felében, ez az az életkor, amikor már az ösztönös futball nem elégséges. Meg kell tanulniuk csapatként sikeresnek lenni. Ebben már ősszel is láttam előrelépést, de a szezon végén a sok halasztott, majd összetorlódott meccs miatti fáradság hátráltatta a fejlődésünket. Mindenképpen javítani szeretnénk a rangadókon megszerzett pontok számán, ehhez pedig egységes, harcos társaságot kell alkotnunk!
Az U17 Kiemelt Bajnokság teljes tabelláját itt tekinthetik meg.
(fotó: pfla.hu)
![](_files/news/small/10586.jpg)
A Videoton FC-Felcsút U19 és U17 az MTK otthonában szenvedett vereséget az esztendő utolsó bajnokiján.
![](_files/news/small/8320.jpg)
A végig remek formában futballozó Vidi U15 harmadik helyen telelhet korosztálya kiemelt bajnokságában.
![](_files/news/small/8307.jpg)
A Videoton FC U13 2010 őszén is igazolta, hogy nem véletlenül jósolnak szép jövőt a csapatnak szakembereink.
![](_files/news/small/8291.jpg)
Feltétel nélküli támadójátékának köszönhetően izgalmasan alakultak a Vidi U18 meccsei.
![](_files/news/small/8274.jpg)
A bajnokság egyik legjobb védelmével rendelkező Vidi U16 kevesebb rúgott gólja miatt nem került a dobogóra.
![](_files/news/small/8257.jpg)
Kevés sikerélmény érte ősszel a Vidi U14 keretét, fiataljaink nem bírták el az idősebbekkel szembeni fizikális hátrányt.