hu en
2010. December 06. 07:43  -  Németh Zoltán
Mérlegen az ősz III.: Betonvédelmet épített az U16

A bajnokság egyik legjobb védelmével rendelkező Vidi U16 kevesebb rúgott gólja miatt nem került a dobogóra.

     
  Galériánkban a Videoton FC U16 őszi bajnokijain készült legjobb felvételeket gyűjtöttük össze!  
     

A Videoton FC U16 számára a nyári felkészülés mozgalmasan alakult, a csapatot idén átvevő Tóth József edző 5 előkészületi meccset vezényelt tanítványainak. A csapat a klasszikus 4-4-2-s felállással startolt a pontvadászatban, az első 4 forduló után azonban szerkezeti váltás mellett döntött a csapat szakvezetője.
- Az első fordulókban még egy kicsit keresnünk kellett a személyeknek leginkább megfelelő pozíciókat, ráadásul úgy láttam, a középpályánk erősítésre szorul, az idősebbek fizikális előnyét nem tudtuk négy középpályással ellensúlyozni. Átálltunk 4-2-3-1-re, míg a régi szerkezettel 4 meccsen 7 gólt kaptunk, addig a folytatásban 11 bajnokin csak 8 gólt tudtak rúgni nekünk az ellenfelek.

Bajnokság Csapat Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
U17 II. Osztály Videoton FC U16 8. 15 7 2 6 19-15 23

A két labdaszerző középpályással "feltúrbózott" védekezés roppant hatékonyan működött, a csapat a szezon közepén produkált egy 463 perces kapott gól nélküli sorozatot, melynek keretében úgy gyűjtött 10 pontot, hogy legyőzte például az Újpestet is. Később is akadtak bravúrgyőzelmek, a bronzos pozícióban telelő Vasas veretlenségét is a Vidi U16 vette el. Az őszt végül 15 kapott góllal zárta csapatunk, mely az ötödik legjobb mutató az U17 II. Osztály Közép 'A' Csoportjában. A Videoton U16 a nyolcadik pozícióban zárt, Tóth József gárdája elsősorban kevés rúgott gólja (19) miatt nem került előrébb a tabellán.

Házi Góllövőlista  
Nagy Martin 6 gól
Bognár Bence 4 gól
Kummer Máté 4 gól
Kovács Péter 3 gól
Dobai Dániel 2 gól
Dombi Dániel 1 gól

- Kevés gólunknak több összetevője is volt. A szerkezetünk ugyan jól működött, de sérülések és betegségek miatt nem tudtunk kialakítani egy visznylag állandó csapatot, folyamatosan variálnom kellett az összeállítást. Támadóink is sokat hiányoztak, így a fő hangsúlyt ezen az őszön a biztonságra helyeztük. Tavasszal természetesen kettős célun lesz: megőrizni a jelenlegi stabilitást és javítani a támadójátékunkat, az idén látottak alapján erre maximálisan képes lehet a keret, mely kiemelkedő csapategységet mutatott be az őszi fordulókon!
 

Az U17 II. Osztály Közép 'A' Csoportjának teljes tabelláját itt tekinthetik meg.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek