Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi a 7. fordulóban állt az élre, és azóta is ott menetel.
Honlapunkra a holtszezonban is számíthatnak szurkolóink. A játékosokkal, vezetőkkel készített interjúk, értékelések mellett statisztikai összeállításokat is készítünk - ezúttal azt mutatjuk meg, hogyan álltak az élmezőny csapatai, hétről-hétre, fordulóról fordulóra.
Érdemes megnézni, milyen kiegyensúlyozott, de, ha úgy tetszik, szélsőséges volt az ősz. A szezon első harmada után már kiegyensúlyozott, magabiztos Videoton FC mellett érdekes, hogy a jelenleg második ZTE a 8. fordulóban még 10., a 9. után még 7. volt, onnan rakétázott fel. Az MTK éppen ellentétes utat járt be: a 8. fordulóban még 4. volt, ám a 12. helyen telen. Meglepően stabil a Kaposvár, amely szinte végig az élmezőnyben volt.
Érdekes az is, egy-egy meccs mekkora zuhanást, vagy éppen emelkedést okozott: a Vidi a 4. forduló után az élen állt, egy héttel később 7. volt - ez egyébként a csapat legrosszabb őszi helyezése.
Négy éve nyeretlen Fehérváron az Újpest
2011. November 03.
A lila-fehérek 2007-ben nyertek utoljára bajnokit vendégként, a Sóstón játszott meccsek statisztikája csapatunknak kedvez.
Bozsik Stadion - egy hely, ahova nem nyerni jártunk
2011. Augusztus 23.
Szinte hihetetlen, de 1984 és 2008 között egy bajnoki meccset sem nyertünk meg szombati ellenfelünk vendégeként.
A 18. Siófok - Videoton mérkőzés következik
2011. Augusztus 16.
Szinte hihetetlen, de az eddigi 17 siófoki vendégszereplésünk alkalmával csupán háromszor sikerült nyernünk. Most a negyedik diadalra készülünk!
A 30. DVSC - Videoton FC bajnoki következik
2011. Augusztus 13.
1980-ban játszottunk először Debrecenben bajnoki mérkőzést. 30 év alatt csupán háromszor tudtunk nyerni a cívisvárosban.
Szombaton 26. alkalommal látjuk vendégül a DVTK-t
2011. Augusztus 05.
Az eddigi székesfehérvári mérkőzéseken csupán öt alkalommal tudott nyerni a DVTK. Legutóbb 13 éve.
Van mit javítani a Kaposvár - Vidi meccsek statisztikáján
2011. Július 29.
Szombaton a negyedik bajnoki győzelmünket szerezhetjük meg Kaposváron.



















