Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az utolsó 4 perc 3 gólt hozott a Vidi U18-Dunaújváros U19 bajnokin, a csapatunk ettő függetlenül simán nyert 3-1-re.
Disztl László tanítványai már az első perctől fölényben voltak a megyei rangadón, a támadások vezetése mellet azonban hátra is figyelnie kellett csapatunknak, a Dunaújváros egy esztendővel idősebb együttese ugyanis láthatóan a gyors ellentámadásokra rendezkedett be. A mezőnyfölény hosszú ideig meddő maradt, a látogatók remekül hárították a Vidi széleken vezetett támadásait, a 39. percben azonban egy remek egyéni alakítás meghozta a házigazda előnyét: Kovács Zsolt lopta a távolságot a bal oldalról indulva, majd a 16-osra érve gyönyörűen csavarta a labdát a hosszú sarokba. A vezető találat nem hozott gyökeres változást, továbbra is a Vidi akarata uralkodott a meccsen, az újabb gólra azonban egészen a 86. percig kellett várni, igaz, ekkor kinyílt a "gólzsák". Előbb Molnár Tibor érkezett a legjobb ütemben egy lekészített labdára, majd a 89. percben jogos büntetőhöz jutottunk, melyet Kovács Zsolt értékesített magabiztosan. A 3-0 ellenére a Dunaújváros nem adta fel, a középkezdésből indított akciója végén a látogató is kiharcolt egy tizit, melyet be is lőtt a rivális középpályása. Mielőtt azonban izgalmassá vált volna a derbi, lejárt a játékidő, a gólgazdag hajrá után így csapatunk ünnepelhetett 3-1-s győzelmet. Disztl László gárdája tehát győzelemmel zárta a az őszt, csapatunk a vasárnapi és hétfői eredményektől függően a 8.-10. hely környékén töltheti a téli szünetet.
Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Megérdemelten nyertünk az év utolsó bajnokiján, a siker értékét növeli, hogy az ellenfelünk is jól játszott. Végig mezőnyfölényben voltunk, sokkal korábban eldönthettük volna a meccset, de nem volt szerencsénk a befejezésekkel, de a hajrában hideg fejjel gondolkoztunk, és ennek 3 pont lett a jutalma. | ||

Jöjjön ki vasárnap az NB I-es bajnoki előtt Sóstóra, és szurkoljon a fiataloknak az előmeccseken!

A Videoton FC U12 utolsó mérkőzését is megnyerve 100%-os mérleggel zárta a megyei bajnokság őszi idényét.

A Videoton FC U12 már biztosan az élen zárja a Fejér megyei U13-as pontvadászat őszi idényét.

12 régió válogatottjai rúgták a labdát Sóstón, az ifjú tehetségekben ezúttal sem volt hiány a VUK Döntőjén!

Az általános iskolák második osztályai számára kiírt Videoton FC Kupát a felsővárosi diákok nyerték meg.

Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.