
Közel járt a pontszerzéshez, ám végül egy balszerencsés góllal vereséget szenvedett a Vidi U12 az MTK otthonában.
Domján Norbert fiataljaira nem várt könnyű feladat az U13 II. Osztály Közép 'A' Csoportjának utolsó őszi fordulójában, Pratsler Benjáminék a veretlenül listavezető MTK otthonában játszották az idei szezonzárót. Szó szerint játszották, a Videoton ugyanis az első félidőben egyértelműen jobban futballozott a hazaiaknál, a mezőnyben kiharcolt fölény három komoly lehetőséget is hozott, ám végül Hussein lövései, illetve Pratsler Benjámin próbálkozása sem haladt át a gólvonalon. A szünetben komoly fejmosást kaphatott a hazai keret, a második félidőben ugyanis már az MTK játszott mezőnyfölényben, igaz, komolyabb helyzet nélkül. A fővárosiaknak azonban végül nem helyzet, sokkal inkább szerencse kellett a találkozó egyetlen találatához: Egy magas ívű szabadrúgás a felső lécről hullott vissza a Vidi kapuja elé, ahol nagy kavarodás végén az egyik hazai csatár gyötörte át a játékszert a mészcsíkon. A játék képe alapján a döntetlenhez nagyon közel álló fiatal csapatunk így vereséggel zárta az őszt, ám elkeseredésre semmi ok: első nagypályás félszezonjában 17 pontot szorgoskodtak össze a Domján-tanítványok.
Domján Norbert, a Videoton FC U12 edzője: Sajnálom a vereséget, mert a bajnoki tabella élén álló gárda otthonában kevés hiányzott a döntetlenhez. Ugyanakkor az utánpótlásban a tanulás a legfontosabb, egy ilyen meccsen elszenvedett vereség sokkal többet ér, mint egy túlzottan is könnyű meccsen elért siker. Köszönöm a fiúknak ezt a fél szezont! |