Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Remek sikerrel, a megyei rivális Dunaújváros legyőzésével zárta az őszi szezont a Videoton FC U16.
Tóth József együttese az elmúlt napok esőzése miatt mély talajú pályán fogadta a Dunaújvárost, a két csapat találkozójának nagy része inkább a küzdelemről, mintsem a nagy ziccerekről szólt. A Videoton irányította a játékot, ám a szervezetten futballozó látogatók jól őrizték kapujukat. Csapatunkank egészen hajráig kellett várnia a vezető találatra, a 79. perctől jöttek a bajnoki lényeges momentumai. Ekkor egy remek lekészítés után Dobsa kapáslövése kijött a kapusról, a berobbanó Nagy Martin pedig közelről a hálóba helyzett, 1-0. A 84. percben a dunaújvárosiak cserecsatára, Bíró tett egy fejelő mozdulatot Dobsa felé, a játékvezető azonnal kiállította a magáról megfeledkező labdarúgót. Az emberelőnybe kerülő Vidi 2 perccel később megduplázta előnyét, egy remek akció végén Bognár Bence alakította ki csapatunk 2-0 arányú győzelmét. A Vidi U16 ezzel a sikerrel ár biztosan a tabella első felében zárja azőszi szezont, a pontos helyezés a többi találkozó lejátszása után derül majd ki.
Tóth József, a Videoton FC U16 edzője: Sikerült szépen búcsúznunk az őszi idénytől, mely nehezen indult, de jól folytatódott. A mai találkozón megérdemelten nyertünk, a góljaink ugyan csak a hajrában jöttek, de végig kézben tartottuk a derbit. | ||

Jöjjön ki vasárnap az NB I-es bajnoki előtt Sóstóra, és szurkoljon a fiataloknak az előmeccseken!

A Videoton FC U12 utolsó mérkőzését is megnyerve 100%-os mérleggel zárta a megyei bajnokság őszi idényét.

A Videoton FC U12 már biztosan az élen zárja a Fejér megyei U13-as pontvadászat őszi idényét.

12 régió válogatottjai rúgták a labdát Sóstón, az ifjú tehetségekben ezúttal sem volt hiány a VUK Döntőjén!

Az általános iskolák második osztályai számára kiírt Videoton FC Kupát a felsővárosi diákok nyerték meg.

Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.