FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. November 13. Szombat, 17:14 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U12: Egy pont járt a harcosságért

Bátor játékkal, ám gyenge helyzetkihasználással zárt gól nélküli döntetlenre a Videoton FC U12.

Csapatunkra a szó szorosan vett értelmében "erős" rivális várt az Esztergom U13 személyében, a Sóstói Stadionba látogató vendégek egy esztendővel idősebb csapata ugyanis mintegy 20 centis magassági fölénnyel léphetett pályára. Szerencsére fiataljaink nem foglalkoztak ezzel, bátor támadójátékkal léptek fel, mely hozta is a helyzeteket: Pratsler Benjámin alig-alig lőtt mellé, míg Hussein Rami próbálkozását és Reicheld Alex szöglet utáni lövését az esztergomi kapus hárította. A hazai mezőnyfölény fordulás után is maradt, de a lehetőségek kihasználása ezen a napon nem ment fiatal együttesünknek, így a találkozó 0-0-ra végződött. A Vidi még az utolsó percben is bevihette volna a döntő csapást, ám Bárándy belsőzését is védte a vendégek remeklő hálóőre, csapatunknak így meg kellett elégednie egy ponttal.

Domján Norbert, a Videoton FC U12 edzője: A csapat játéka tetszett, bátran belementek a párharcokba, nem ijedtek meg a jobb fizikai adottságokkal rendelkező ellenféltől. Sajnos a kapu előtt ma nem ment ennyire jól, pedig sikerült kialakítanunk azokat a helyzeteket, melyekkel megnyerhettük volna ezt a meccset.
Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
Mint a nagyok: a hajrában egyenlített az U14
2010. November 13.
20 perc alatt 3 gólt vágott a Zetének az U15
2010. November 12.
U13: A ZTE is kipipálva!
2010. November 12.
Most jól hajrázna a Videoton U18
2010. November 11.
Sűrű hét helyett normál menetrend
2010. November 09.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek