FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. Október 16. Szombat, 16:57 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U18: Kevés volt a mezőnyfölény

A 73. percig fölényben futballozott, ám a hajrában két gólt kapva vereséget szenvedett a Vidi U18 a listavezető Vác otthonában.

Disztl László együttese alaposan bekezdett az U19 II. Osztály Közép 'A' Csoportját vezető Vác otthonában, a legutóbbi fordulóban váratlan vereséget szenvedő csapatunk mindenképpen feledtetni akarta az Újpest elleni botlást. A Vidi sorra vezette veszélyes akcióit, melyekhez megfelelő agilitás társult, ez láthatóan nem ízlett a vendéglátónak. A lendületes játék azonban nem ért vezetést, a helyzeteket ugyanis nem sikerült gólra váltania a látogatónak. A kimaradt helyzetek a 73. percben bosszulták meg magukat, a Vác ugyanis remekül vitt végig egy kontrát, melyből meg is szerezte az előnyt. A hajrában fiataljaink kockáztattak, de nem jártak sikerrel, sőt, a bajnokaspiráns bevitt még egy gólt, így végül 2-0-ra nyerni tudott egy olyan bajnokin, melyben benne volt a Vidi-siker lehetősége.

Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, tetszetősen, a taktikai utasításokat maximálisan betartva futballozott a csapat. Az ellenfél kapuja előtt azonban nem volt szerencsénk, a hajrában pedig már kockáztatnunk kellett.
Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
U14: A fizikális hátrány döntött
2010. Október 16.
3 csapatunk is a dobogóért játszik
2010. Október 15.
U15: Négy gólt lőve léptek a dobogóra!
2010. Október 14.
U19: "Ellenszélben" nem ment
2010. Október 14.
U17: Győzelem egy tragédia árnyékában
2010. Október 13.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek