Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
9 forduló után a góllövőlista mellett a kanadai táblázatot is Alves vezeti, míg Nagy Dániel adta a legtöbb gólpasszt.

A Videoton FC a Monicomp Liga 2010/2011-es idényének első kilenc fordulójában 19 alkalommal vette be a riválisok kapuját. Csapatunk látványos, gyors passzokra épülő támadójátéka az asszisztokban is lemérhető, hiszen 19 gólunkból 16-nál jegyezhettünk fel gólpasszt jegyző játékost is. Kilenc forduló után a kanadai táblázat élén André Alves áll, aki a házi ranglista mellett az élvonal legjobbja is ebben a műfajban 10 pontjával. Brazil csatárunk nyolc gólja mellett kiosztott kettő gólpasszt is, így érte el a kétszámjegyes pontszámot. A lista második helyén az eddigi assziszt-királyt, Nagy Dánielt találjuk, aki ugyan ebben a szezonban még nem talált be, ám 5 alkalommal is kihagyhatatlan helyzetbe hozta a társakat, háromszor épp Alves-t szolgálta ki tökéletesen. A kanadai táblázatra az első kilenc fordulóban 11 labdarúgónk iratkozott fel, közülük Nagy Dániel mellett mindössze Marko Andics nem szerzett gólt.
Kanadai Táblázat:
| Név | Gól | Gólpassz | Pont |
| André Alves dos Santos | 8 | 2 | 10 |
| Nagy Dániel | 0 | 5 | 5 |
| Elek Ákos | 2 | 2 | 4 |
| Goran Vujovics | 2 | 1 | 3 |
| Sándor György | 2 | 1 | 3 |
| Dusan Vasziljevics | 1 | 1 | 2 |
| Gosztonyi András | 1 | 1 | 2 |
| Nemanja Nikolics | 1 | 1 | 2 |
| Polonkai Attila | 1 | 1 | 2 |
| Lipták Zoltán | 1 | 0 | 1 |
| Marko Andics | 0 | 1 | 1 |
Vasziljevics mindent tud a Fradi-Vidi meccsek történelméről
2011. Szeptember 30.
Hét kérdésre hét jó választ adott Vaszke, nem is lehet más az érdemjegye, mint egy nagy ötös!
IV. Fehérvári Civil Nap és Állatok Világnapja
2011. Szeptember 30.
Október elsején egész napos, minden korosztály számára érdekes programokat kínáló nagyrendezvényre készülnek Székesfehérváron.
Sándor és Elek ismét a válogatottban
2011. Szeptember 27.
A szövetségi kapitány Gera Zoltánt és Dzsudzsák Balázst is meghívta az október 11-i, finnek elleni mérkőzésre készülő keretbe.
Távozik a Viditől Lipták Zoltán
2011. Augusztus 31.
Két év után, közös megegyezéssel bontott szerződést klubunk a játékossal. Egyelőre még nem tudni, hol folytatja pályafutását.
Sándor György a válogatottban
2011. Augusztus 28.
Középpályásunk a vállsérülést szenvedett Dzsudzsák Balázs helyére került a válogatott keretébe.



















