fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. October 02. Saturday, 12:30 - fehervarfc.hu /
Nagy: Nem én vagyok a meccs hőse, hanem a csapat

Nagy Daninak élete egyik legszebb győzelme volt a tegnapi, pápai 2-1-es siker.

A Pápa elleni mérkőzést követően többen úgy vélték, a meccs hőse Nagy Dániel volt, aki két gólpasszal járult hozzá a csapat 2-1-es sikeréhez. Dani persze a maga szerény módján visszautasította a címet.

- Abszolút nem érzem magam a meccs hősének - mondta. - A szögletet valakinek be kell fejezni, Ákos jó ütemben érkezett és befejelte, míg a második gól előtt Sándor Gyuritól kaptam szenzációs labdát, ami az én közvetítésemmel jutott ugyan el Alveshez, de kellett az ő higgadtsága a sikeres befejezéshez. Nyilván nagyon örülök annak, hogy kivettem a részemet a győzelemből, de úgy gondolom, Pápán, csapatként alkottunk nagyot! Életem egyik legnagyobb győzelme volt ez abból a szempontból, hogy végre érezni lehetett a pályán, hogy a csapat minden egyes tagja felpörgött és küzdött. Szerintem eddig hiányzott belőlünk ez a fajta egymásért való küzdés, a másik hibáinak ellensúlyozása. Ráadásul a játékvezető abszolút rossz irányba vitte a mérkőzést, ennek tulajdonítható az is, hogy a végére némileg elszabadultak az indulatok. Nekünk tehát a bíróval is meg kellett küzdenünk. Egyébként,ha a két félidőt jellemeznem kell, az elsőben teljesen megfojtottuk a pápaiak játékát, nem engedtük nekik a rövidpasszos játékot csinálni, amit ők nagyon tudnak. A második félidőben viszont kicsit elvesztettük a ritmust és azt a rendszert, ami az elsőben bevált. A bekapott gól után valóban pánikba estünk egy kicsit, de azt gondolom, ahogy a csapatjátékban hatalmasat léptünk előre tegnap, úgy az ilyen reakciónkon is változtatni tudunk és fogunk!

Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek