Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Solymosi Péter vezeti majd a keddi, ZTE FC – Videoton FC mérkőzést. Két segítője Farkas Balázs és Takács Gábor lesz.
A 38 éves, veszprémi illetőségű játékvezető kölyökként a Bakony Vegyészben, illetve kisebb helyi csapatokban futballozott, közben 1995-ben tett játékvezetői vizsgát. 1997 őszén, egy Várpalota–Badacsonytomaj ifjúsági mérkőzésen debütált bíróként. Hamar tagja lett az NB III-as játékvezetői keretnek, majd másfél év múlva besorolást kapott az országos keretbe, ahol először NB II-es, aztán NB I/B-s csapatok mérkőzéseit dirigálta. A nemzeti bajnokság első osztályában 2000 őszétől tevékenykedik. 2002-ben vezette első meccsét, egy MTK–Matáv FC Sopron mérkőzést.
Rutinos játékvezetőként egyre rangosabb feladatokat kap: a tavalyi szezonban ő vezette például azt a meccset, amelyen a Videoton FC 3-0-ra legyőzte a Lokit. Legutóbb a talán legnehezebb feladatnak számító rangadót, az Újpesti TE – Ferencváros derbit dirigálta.
Egy 2008 óta íródó negatív széria szakadt meg kedden, csapatunk négy nyeretlen meccs után győzte ismét a ZTE gárdáját.
A ZTE elleni tegnap esti mérkőzésen, Polonkai Attila 28. percben lőtt gólja nyitotta a sort.
A Szolnok elleni mélypont után Nemanja Nikolics újra formába lendülni látszik.
Fontos három pontot szereztünk Zalaegerszegen, Csank János szerint nincs okuk szégyenre.
A 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Videoton 2-1-re győzött Zalaegerszegen.
Valamennyi, a mérkőzéshez nélkülözhetetlen, fontos személy - a csapatok, a játékvezetők - a ZTE Arénában vannak már: lesz mérkőzés!