Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A szurkolók nagy várakozással tekintettek Mutumbára, de akik látták, - eddig - kicsit csalódottak.
- Eddig még nem láttam tőle olyan teljesítményt, amely arra jogosítaná, hogy legalább a tizennyolcas keret tagja lehetne – kezdte a válaszát dr. Mezey György arra a sokat firtatott kérdésre, miért nem láthatta még a fehérvári közönség Martin Mutumbát játszani. – A vele kapcsolatban keringő hírekben egyébként sokkal nagyobb összeg szerepel, mint amennyit valójában adtunk érte. Amúgy is azt gondolom, kizárólag a klubtulajdonos dolga, melyik játékosért mennyit fizet. Az átigazolási díj nagyságának firtatása, szerintem, egyenlő az ő zsebében történő turkálással. A másik, hogy a nemzetközi futballban is van arra példa – lásd Ibrahimovic, Huntelaar, vagy éppen annak idején Beckham -, hogy az esetenként sok pénzért megvásárolt játékos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Előzze meg ugyanis bármilyen komoly megfigyelés, vagy feltérképezés az igazolást, az, hogy mennyire használható a játékos, csak a csapattal történő közös munkavégzés során derül ki. Mint ismert, mind Djordjic, mind Mutumba a tavalyi svéd bajnokcsapat tagjai voltak. Az is ismert, hogy problémákkal küzdöttünk a középpályán: Polonkai és Vasziljevics sérültek voltak. Ugyanakkor frissíteni is akartunk, ezért hoztuk ide az említett két játékost, akik folyamatosan próbálnak beilleszkedni. Mivel azonban egészen más játékkultúrából jöttek, amit nem könnyű összeegyeztetni a mienkkel, ez bizony időt igényel, még akkor is, ha profi csapatból profi csapatba érkeztek. Djordjicnak jobban megy az alkalmazkodás, ő előrébb tart, míg Mutumba helyzetét az is nehezíti, hogy vannak a magánéleti gondjai. Az őszi szezon folyamán kiderül, hogy alakul a továbbiakban a sorsa. Visszatérve a nemzetközi statisztikákra, tíz igazolásból általában kettő az, amelyik beválik és az új játékos stabil erőssége lesz a csapatnak. Mutumba bemutatkozásának az ideje az én kompetenciám és felelősségem. Az pedig, hogy miért cserélték le őt legutóbb az NB-II-es mérkőzésen, Hartyáni Gáboré. Való igaz, hogy a mérkőzések előtt közösen határozzuk meg, kik játszanak, milyen poszton és feladattal, de a játék folyamatában már csak egy ember lehet felelős, az, aki a kispadon ül. Ha Hartyáni Gábor úgy látta, hogy a Mutumba által nyújtott teljesítmény kevés és lecserélte, ez teljes mértékben az ő dolga.

Immár hivatalossá vált, hogy a nyáron Fehérvárra érkezett Martin Mutumba visszigazolt a stockholmi AIK Fotboll gárdájához.

Martin Mutumba élettársa a székesfehérvári kórházban adott életet közös gyermeküknek.

A svéd-ugandai Mutumba hosszú, tanulságos utat járt be a Rinkeby-ből a svéd bajnoki aranyig.

A tervek szerint a jövő héten a feleség is megérkezik Fehérvárra.

Djordic öt nyelven beszél; Mutumba novemberben apa lesz.

Djordic és Mutumba éjfélkor érekezett Windischgarstenbe. Igazolásukig hosszú és rögös út vezetett.