FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. Augusztus 18. Szerda, 15:00 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U18: Győztes rajt a bajnokcsapat ellen!

A Vidi U18 óriási bravúrral nyert a tavasszal két, egyaránt bajnoki címet szerző korosztályból összeálló Honvéd U18 ellen.

A fővárosiak U16-os gárdája, az U17 II. osztályt, a 17 esztendősök pedig a korcsoportjuk Kiemelt Bajnokságát nyerték meg a legutóbbi idényben, a két gárda gerincére épülő idei U18 így győzelmi reményekkel utazott Fehérvárra. A vendégeknek gyorsan meg kellett tapasztalniuk, nem lesz olyan könnyű a dolog, mint tervezték, a Vidi ugyanis már a 7. percben vezetést szerzett Molnár Tibor góljával. A hazai csapat a folytatásban is bátran és agresszívan támadott, ez a harcmodor érezhetően nem ízlett a kispesti fiataloknak. A rohamoknak meg is lett az eredménye, a 36. percben egy középre szálló szabadrúgás után Nagy Richárd növelte csapatunk vezetését. Fordulás után a Honvéd vette át az irányítást, nagy rohamokat indított az egyenlítésért, de a hazaiak remekül védekeztek. Bő 10 perccel a vége előtt egy könnyű síppal befújt lerántás után 11-esből szépített a Honvéd, de mint kiderült, még ez is belefért. Disztl László tanítványai 2-1-re nyertek, már az első fordulóban kellemes meglepetést okozva szimpatizánsaiknak.

Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Minden csapatnak nagy öröm győzelemmel kezdeni a bajnokságot, pláne, ha a tavalyi bajnok a legyőzött fél. A sikerünket egyértelműen az első félidőben alapoztuk, meg, akkor megleptük a Honvédot, több ügyes támadásunk is volt, melyekből két gólt is lőttünk. Szünet után a vendégek kerültek fölénybe, de csapatként nagyot játszottunk, így megérdemelten nyertünk!
Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
U16: Videoton FC- Bp. Honvéd 1-3
2010. Augusztus 18.
Bene Ferenc számít Kiprich és Barcsay játékára
2010. Augusztus 18.
Utánpótlás csapataink heti menetrendje
2010. Augusztus 16.
Álomrajt: Pápa U13 - Videoton U13 0-10!
2010. Augusztus 14.
U15: Kezdésként 6 gólt lőttek
2010. Augusztus 14.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek