Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Farkas szerint szükséges lenne a magyarországi pályák korszerűsítése.
- Nem az első mérkőzés, amelyik hasonló okból elmaradt a mostani bajnoksgában, de előfordult már ilyen a korábbi pontvadászatok során is - mondta a tegnapi, ZTE ellen elhalasztott mérkőzés kapcsán csapatkapitányunk, Farkas Balázs. - Ideje lenne orvosolni az ilyen jellegű problémákat a magyar futballban. Miután az időjárást nem tudjuk befolyásolni, nem marad más, mint a pályák korszerűsítése. A halasztás mindig rossz döntés olyan játékosok számára, akik fizikailag és mentálisan is arra készültek, hogy pályára lépnek. A magunk részéről már csak azért is sajnálom a halasztást, mert valóban alaposan felkészültünk, s fejben is nagyon rajta voltunk az összecsapáson, arról nem beszélve, hogy így egy fontos meccsterhelés is kiesett. Az új időponttal kapcsolatban megjegyzem, nem túl kellemes dolog két bajnoki között, hétközben Zalaegerszegre utazni, de ha ezt hozta az élet, akkor ezt kell elfogadnunk. Keseregni nem érdemes, át kell állítani a fejünket a következő ránk váró feladatra, a Szombathely elleni bajnokira.
Egy 2008 óta íródó negatív széria szakadt meg kedden, csapatunk négy nyeretlen meccs után győzte ismét a ZTE gárdáját.
A ZTE elleni tegnap esti mérkőzésen, Polonkai Attila 28. percben lőtt gólja nyitotta a sort.
A Szolnok elleni mélypont után Nemanja Nikolics újra formába lendülni látszik.
Fontos három pontot szereztünk Zalaegerszegen, Csank János szerint nincs okuk szégyenre.
A 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Videoton 2-1-re győzött Zalaegerszegen.
Valamennyi, a mérkőzéshez nélkülözhetetlen, fontos személy - a csapatok, a játékvezetők - a ZTE Arénában vannak már: lesz mérkőzés!