Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk megérti, de sajnálja, hogy elmaradt a ma esti, ZTE elleni bajnoki.
- Sajnálom, hogy nem tudtuk lejátszani ma a Zalaegerszeg elleni mérkőzést, mert tudatosan, jól készült és felkészült a csapat a találkozóra, a játékosok kellően elszántak voltak - mondta dr. Mezey György, amikor kiderült, halasztani kell a bajnokit. - Tény azonban, hogy az egerszegi pálya talaja alapból mély és sáros, esős körülmények között pedig valóban használhatatlanná válik. Ami az új időpontot illeti, azt nem a klubok, hanem a közvetítőt Duna Televízió kérését figyelembe véve határozta meg az MLSZ. Ezt most nem kívánom kommentálni, csak annyit jegyeznék meg, hogy a szövetségnek előbb-utóbb rendeznie kell a közvetítő társaságokkal való együttműködésének szabályait. Mind mi, mind pedig a ZTE kész lett volna már szeptember 21-én, azaz jövő hét kedden lejátszani az elmaradt bajnokit, erre azonban nem kaptunk lehetőséget. Nos, a pótlás hete sem nekünk, sem a vendéglátóknak nem lesz könnyű - mi pénteken a Haladást fogadjuk a bajnokság 8. fordulójában, majd rá egy hétre Pápára utazunk, ugyanakkor a zalaegerszegiek Győrben játszanak szombaton és rá egy hétre az Újpestet fogadják. Ezen találkozók közé került át az egymás elleni mérkőzésünk. A hétközi összecsapás ellen nincsen semmilyen kifogásom, játékosainknak bírni kell az ilyen terhelést is. A programváltozás a munkánkat annyiban befolyásolja, hogy a közös ebédet követően, ma délután edzést tartunk. Komoly terhelést kapnak a játékosok, úgyhogy holnap délelőtt, a mérkőzések utáni napok megszokott, regenerációs jellegű tréningje következik. Vasárnapra pihenőnapot kap a csapat. A Haladás elleni felkészülés hétfőn délelőtt kedződik.
Egy 2008 óta íródó negatív széria szakadt meg kedden, csapatunk négy nyeretlen meccs után győzte ismét a ZTE gárdáját.
A ZTE elleni tegnap esti mérkőzésen, Polonkai Attila 28. percben lőtt gólja nyitotta a sort.
A Szolnok elleni mélypont után Nemanja Nikolics újra formába lendülni látszik.
Fontos három pontot szereztünk Zalaegerszegen, Csank János szerint nincs okuk szégyenre.
A Zalaegerszegre zúdult váratlanul sok eső miatt játékra alkalmatlan a ZTE Aréna gyepszőnyege.
Polonkai biztosan nem lép pályára, de Lázár játéka is kétséges pénteken, a ZTE ellen.