hu en
2010. Szeptember 07. 19:10  -  Wéninger Ákos
U21 - Döntetlennel búcsúztunk az Eb-selejtezőktől

Az olaszok győzelmével az is eldőlt, hogy a csoport harmadik helyén végzett az ezúttalkét Videotonossal, Lebcsével és Szakállyal felálló magyar együttes.

Kiegyenlített csatát, és nagy küzdelmet, ám nem túl magas iramot és színvonalat hozott az első játékrész az Albert-stadionban. Mivel a továbbjutásra igen kevés remény maradt – ráadásul az első negyedóra vége felé kiderült, hogy vezetnek az olaszok Wales ellen, így a győzelem is kevés lehet – így a mieink sem túlzottan nagy elánnal ugrottak neki a bosnyákoknak, akik leginkább kontráikban bíztak az első félidő alapján.

A labda tehát javarészt a magyar lábakon vándorolt, de kevés nagy lehetőséget tudtunk kialakítani. A legnagyobbat konkrétan a 35. percben, ekkor Korcsmár piszkált bele egy Futács által lefejelt labdába, de sajnos 12 méterről a bal oldali lécet találta csak el. A bergeni bekk lövésén kívül Futács és Vass kísérletében volt még benne az eredménytelen veszély, így maradt a szünetre a 0-0.

A fordulás után sem pörgött fel túlságosan az utolsó Eb-selejtezőnk, pedig a mintegy 5 ezer főnyi közönség űzte-hajtotta a magyar fiatalokat. Róth Antal szövetségi edző a második félidő derekán nyúlt bele a meccsbe, és beküldte Farkas Balázst és (a bő órát játszó Szakály Dénes helyére) Szatmári Lórándot, akikkel fel is gyorsultak az akcióink.

A pontosság azonban hiányzott az utolsó passzokból, illetve a befejezésekből, így például Lencse nagy helyzeténél, aki bizony elkapkodta lövését. Az utolsó 10 percre az egerszegi támadó, Balázs Zsolt is pályára lépett, de hiába lett már-már nyomasztó a mezőnyfölényünk, a gól és győzelem elmaradt. Mivel csoportriválisaink meccsén az olaszok 1-0-ra legyőzték a walesieket, a magyar U21-es válogatott a harmadik helyen zárt.

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek