Dusan életében a labdarúgás teljesen magától értetődő dolog – családjában többen is fociztak, ugyan csak alacsonyabb osztályokban, de édesapja pici korától kezdve kihordta magával a fiát meccsekre. A kis Dusan pedig beleszeretett a fociba, ami nem is csoda, hiszen a ’80-as években igazi rangadókat láthatott az akkor még jugoszláv bajnokságban. „Crvena Zvezda, Partizán, Dinamo Zágráb, Hajduk Split, hogy csak néhányat említsek a nagyobb csapatok közül. Hatalmas derbik voltak ezek, óriási hangulattal, rengeteg nézővel. Csoda, hogy én is a futballt választottam? – kérdezte Dusan. – Én magam csak tizenegy éves koromban kezdtem focizni, szülővárosomtól, Belgrádtól nem messze, egy kisvárosban.”

Első profi szerződését mégis Montenegróban kapta az FK Mogren játékosaként, majd két év után visszatért szülővárosába és a Radnicki csapatában folytatta. Ugorjunk most néhány évet és nézzük, hogyan kezdődött a magyarországi karrier? „Egy barátságos mérkőzést követően keresett meg egy menedzser, nincs-e kedvem Békéscsabára igazolni. Akkor még az első osztályban szerepeltek a békésiek. Hogy őszinte legyek, nem indult túl jól az itteni pályafutásom abból a szempontból, hogy majdnem egy évig nem kaptam fizetést, a csapat végül kiesett az NB-I-ből, de még a másodosztályban való indulás jogát is megvonták tőle, mert nagyon rosszul mentek a dolgok. Az egyetlen pozitívuma ennek az egy évnek az volt, hogy minden meccsen játszottam és így aztán elvitt a Kaposvár” – emlékezett vissza a középpályás.

Kaposváron sem kezdődtek jobban a dolgok, Vasziljevics mindjárt az első edzésen lábtörést szenvedett, így hosszú időre kiesett a munkából. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ennek ellenére Prukner László, vezetőedző ragaszkodott a játékoshoz, s ezért megkapta a szerződését. „Amilyen rossz emlékeket őrzök Békéscsabáról, annyira szépek az emlékeim Kaposvárról”, mosolyodott el Dusan, ahogy visszaemlékezett. „Felépülésem után 57 mérkőzésen léptem pályára és 11 gólt rúgtam. Nagyon jó kapcsolatot ápoltam nem csak a vezetőséggel és a játékostársaimmal, de a szurkolókkal is. Jól ment a játék, jó volt a hangulat és nem utolsó szempont, hogy a csapat az adott körülmények között jól szerepelt, stabilan ott voltunk a középmezőnyben.”

A két, Kaposváron eltöltött évnek köszönhető, hogy a labdarúgó 2008-ban külföldön folytathatta pályafutását: a Bundesligában szereplő Energie Cottbus csapatához került. Másfél év alatt huszonnégyszer kapott lehetőséget egy olyan bajnokságban, amely Dusan életében eddig a csúcsnak számít, s amelyről azt mondta, egy másik kávéház. „A Bayern, a Schalke, vagy a Hamburg ellen, 40-50 ezer ember előtt játszani hatalmas élmény. Jellemző módon azonban, nem csak a tétmérkőzésekre, de a barátságos találkozókra is legalább 20 ezer ember jött ki rendszeresen. Jól éreztem magam, s élveztem az edző bizalmát is. Végül az történt velem, ami általában edzőváltás esetén szokott történni a játékosok egy részével: az új edző átszervezte a csapatot, s rám – tizenhét másik játékossal egyetemben – nem volt szüksége”, mondta Vasziljevics.

Így került Dusan Csehországba, a Slavia Praha együtteséhez, ahol „hullámvasútra ült”, hol jól ment a játék, hol kevésbé. Ennek megfelelően kapott a szurkolóktól hideget és meleget egyaránt. Fél év után, 2010 elején szerződést bontott, inkább választotta ismét a magyar első osztályt, ahol legalább játéklehetőséghez jut, mint a cseh, vagy akár a német kispadok valamelyikét. Az Újpest hívta, ő ment, s tizenöt meccs alatt négy gólt rúgott – egyet a tavasszal nekünk. Amikor idekerült Sóstóra az idén nyáron, szerényen elnézést kért ezért. Magyarul. „Sosem voltak gondjaim a nyelvekkel, nagyon ügyes vagyok”, mondta nevetve, amikor azt kérdeztem, hogyan tanult meg magyarul. „A magyar egyébként Kaposváron ragadt rám, szó szerint, mivel sosem jártam nyelvórákra. Amikor Csehországban voltam, csehül is megtanultam. Sokan azt hiszik, hogy az könnyen ment, mivel az is szláv nyelv. Én magam is ezt hittem, ameddig oda nem mentem és rájöttem, hogy egy szót sem értek abból, amit mondanak nekem.”

Mondhatjuk tehát, hogy Vasziljevics nem áll csehül a nyelvekkel, a szerben kívül jól beszél németül, angolul és magyarul, s mint fentiekből kiderül, elboldogul csehül is. Magyarul egyébként nem csak beszél, de ír is, sőt sms-eket küld, úgy, ahogy ezt bármelyikünk tenné. Ebben is otthon van, csakúgy, mint a középpályán. „Világéletemben középpályás voltam és gólerősnek mondanám magam. Pályám elején, még a Mogren játékosaként minden nagy csapatnak rúgtam gólt: a Crvena Zvezdától kezdve, a Partizánon keresztül, a Vojvodináig bezárólag. Akkor azt gondoltam, meg sem állok Manchesterig, mindenki engem akar majd. Aztán az élet úgy hozta, hogy ottmaradtam Szerbiában”, elevenítette fel mosolyogva a régmúltat játékosunk. „Középpályásként játszottam védekezőt és irányítót is.”

Dusan Vasziljevics nem „mai gyerek”, elmúlt 28 éves, de tervei természetesen ma is vannak. Szeretne magyar bajnok és kupagyőztes is lenni, egyik sem sikerült még neki soha. Valahol a szíve mélyén pedig ott van még a vágy, hogy visszakerüljön egy erős bajnokságba. De az első most a Videoton.