Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Debreceni góllövőnk szerint hatvan percig minden remekül működött.
- Nem felemelt kézzel mentünk ki a pályára a Debrecen ellen - kedzte a vasárnap esti mérkőzéssel kapcsolatban a egyetlen vidi-gól szerzője, Sándor György. - Remek taktikával készültünk, ami nem is bizonyult eredményetelennek, hiszen az első félidőben komolyabb helyzetig sem jutottak a hazaiak. Az igaz, hogy ők birtokolták többet a labdát, és kicsit talán úgy is tűnhetett, hogy ők irányítanak, de ez a taktika része volt. Az 56. percben aztán előnyre is szert tettünk. Ezt követően azonban a debreceniek tovább fokozták a tempót és beszorultunk. Percekig képtelenek voltunk kijönni ebből a szorításból. A büntetőt nem láttam onnan, ahol én álltam, így nem tudom megítélni a jogosságát, mindenesetre egyenlítettek, majd néhány percre rá újabb gólt kaptunk. Próbáltunk továbbra is menni előre, aminek következtében nagyon kinyíltunk hátul, így aztán a harmadik találat megpecsételte a sorsunkat. Nem tudom mi lehet az oka, de tavasszal ugyanígy jártunk az Oláh Gábor utcában: vezettünk, a kezünkben volt a meccs, a végén mégsem mi örülthettünk a három pontnak. Masszívak voltunk, erősek és határozottak, de mégis minket zavart meg, hogy gólt rúgtunk... Pozitívum? A mérkőzés első hatvan perce, amikor nagyon stabilan játszottunk. Először álltunk fel ebben a három belsővédős, egyékes rendszerben. Úgy érzem Vaskó Tamás bebizonyította, hogy hasznos tagja lesz a csapatnak. Ami fáj, hogy az utolsó Vidi meccsén pályára lépő Horváth Gabit nem sikerült győztes meccsen búcsúztatnunk. Őszintén kívánom neki, hogy sikeres legyen külföldön, és csak pályafutása végén kelljen hazajönnie Magyarországra!
Kapusunk azt mondja, tovább kell lépni, keményen dolgozni és küzdeni.
Herczeg András értékes győzelmnek, míg dr. Mezey György figyelmezetésnek veszi a mai mérkőzést
A DVSC-Teva az ősz rangadóján, Debrecenben, 3-1-re legyőzte a Videotont. Sándor góljával vezettünk, de a Loki fordított.
A futball az futball, amelynek megvannak a maga törvényszerűségei.
Mikor győzte le először a Vidi a DVSC-t? Melyik volt a legtöbb gólt hozó bajnoki? Nem tudja? Most megtudja!
Szombaton és vasárnap délelőtt is lehet még elővételben venni kedvezményes belépőt a Sóstói Stadionban!