hu en
2010. Augusztus 15. 13:29
Nagy Dani: Elégtétel az MTK elleni győzelem

A 3-0-s győzelem után, az ismét remek formában játszó Nagy Dániel feldobott állapotban nyilatkozott honlapunknak.

- Az első félidő nagyon nehéz volt - elevenítette fel a tegnapi, MTK elleni mérkőzést Dani. - Egyfelől a nagy meleg miatt, másfelől a hazai csapat három belső, és két szélső védős rendszere nem könnyítette meg a dolgunkat. Hála istennek, jó egyéni teljesítményének köszönhetően Alves révén megszereztük a vezetést, ez fontos momentum volt számunkra. Ezt követően némi zavar támadt a csapaton belül, néhányszor ki is passzoltak minket. Az a sokmozgásos játék, amit Kanta Józsiék csináltak, némi nehézséget okozott a középpályánkon. Szerencsére ezt az időszakot gól nélkül vészeltük át, s a félidőben rendeztük a sorokat. Úgy futottunk ki a pályára, ahogy a múlt héten a Vasas ellen is. Be is rámoltunk még két gólt. Ezt követően az MTK összeomlott, az történt a pályán, amit mi akartunk. Le a kalappal a cserejátékosok előtt is, akik mindannyian jól szálltak be a játékba, és megvolt a szükséges összhang. Jó dolog, hogy az öltözőn belül is rendeződtek a viszonyok, és nincs sértődés amiatt, hogy ki kezd. Abszolút egészséges verseny zajlik a posztokért. A Mester mindig azt hangoztatja, hogy nem tizenegy ember csinálja végig a bajnokságot, hanem húsz-huszonkettő. Magyarán, mindenkire számít, s ehhez mérten teszi az összes játékos a dolgát. Ami engem illet, a gólpasszomon túl akár gólt is lőhettem volna. Kicsit bosszant, hogy nem jött össze, de annak örülök, hogy sikerült visszanyernem a formámat, és végre egyáltalán nem fáj a lábam. Annak is örülök, hogy ezzel a 3-0-s győzelemmel visszavághattunk a tavaszi vereségért. Ez nagy elégtétel.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek