hu en
2010. Július 24. 11:48
Lencse és Somodi az olimpiai válogatottal készül

Klubunkból Somodi Bence és Lencse László vesz részt az Eb-selejtezőkre készülő olimpiai válogatott vasárnap kezdődő háromnapos edzőtáborozásán.



Mivel az időpont nem hivatalos UEFA-dátum, a szakmai stáb csak az itthon szereplő játékosokra számíthat Telkiben, az összetartáson. Nem vesz részt az összetartáson néhány olyan kerettag sem, akik esetében klubjuk kérte a szövetségi edzőt, ezúttal tekintsen el a beválogatástól.
Olimpiai válogatottunk augusztus 11-én Európa-bajnoki selejtezőt játszik Bosznia-Hercegovinában. Mint ismert, a keret összeállítása óta Egervári Sándort kinevezték az A-válogatott szövetségi kapitányának, munkáját Róth Antal veszi át. Az edzőtábor jó alkalom arra, hogy az új szövetségi edző megismerkedjen a számításba vehető futballistákkal, ezért az első napon még Egervári Sándor irányítása alatt kezdődik a program, majd ezt követően Róth Antal is bekapcsolódik a munkába.
Hétfőn két edzés vár a futballistákra, kedden egy délelőtti tréninget követően délután a Szolnoki MÁV NB I-es csapatával mérkőzik meg olimpiai együttesünk.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret: Somodi Bence (Videoton FC), Esterházy Mátyás (Újpest FC) – kapusok. Szokol Zsolt (Újpest FC), Debreceni András (Budapest Honvéd), Pintér Ádám (MTK Budapest), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Zámbó Bence (MTK Budapest), Szabó János (Paks) – védők. Kulcsár Dávid (FTC), Barczi Dávid (Újpest FC), Kovács Dániel (Újpest FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Varga József (DVSC-TEVA), Simon Krisztián (Újpest FC), Tóth Bence (FTC) középpályások. Lencse László (Videoton FC), Balázs Zsolt (ZTE FC), Szilágyi Péter (DVSC-TEVA), Simon Ádám (Szombathely) – támadók.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek