Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az Európa Liga 3. körének első mérkőzését július 29-re, 20.30 órára írták ki.
- A felröppent hírekkel ellentétben, továbbjutásunk esetén nem Győrben, hanem Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban játssza csapatunk az Európa Liga 3. körének első mérkőzését - közölte honlapunkkal a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, Berzi Sándor. - Erről a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is értesítette az UEFA-t, sőt a nekik írt levélből az is kiderül, hogy a találkozó kezdési időpontjaként 20.30 órát választottuk.

Középpályásunk csalódott, hogy nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a Maribor ellen az Európa Ligában.

Az Európa Liga-visszavágón megsérült Polonkai Attilát még a mérkőzés alatt kórházba szállították, de szerencsére nincs nagyobb baj.

Milanic dícsérte csapatát, míg dr. Mezey György reálisnak ítélte a Maribor továbbjutását.

Tizenkilenc játékos edz ma délelőtt Mariborban, kezdőcsapat hirdetés ezt követően várható.

Szerdán este a maribori stadionban, a Ljudski vrt-ben készült az Európa Liga-visszavágóra a Videoton FC

Ha sikerül túljutni az NK Mariboron, a skót Hibernianen, Edinburgh-n keresztül vezet az út a főtáblára.