Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk az idén, Törökországban, már játszott felkészülési mérkőzést a CFR Cluj ellen.
- Komoly mérkőzésre számítok a román bajnok ellen, ami számomra is mérvadóbb lehet. Ugyanazt a játékot gyakoroljuk, amit eddig - a nemzetközi mérkőzések idegenbeli taktikáját. Ez egy passzívabb játéknak tűnik, de ma, így játszik a világ nemzetközi szinten. Elég vegyes hadsereggel állunk ki, mert - mint azt korábban említettem - vélhetően három távozónk lesz, ugyanakkor itt vannak az újak, akik közül még nem mindenki kész a játékra. Ráadásul újabb betegünk akadt: Vujovics is belázasodott, ezért pénteken délután hazaküldtem. Így tehát a régi csapat játszik, annak is egy sajátos változata.
"Amit véghezvittünk, az a klub történetének egyik csúcsa"
2011. Május 23.
Többek között fenti mondat is elhangzott dr. Mezey György tavaszi szezonértékelésében.
Így látták az edzők az Újpest - Videoton mérkőzést
2011. Május 22.
Dr. Mezey György szerint simán nyerhettünk volna, Mészöly Géza az egész szezont ítélte sikeresnek.
dr. Mezey György értékelése az elmúlt 3 évről - Videó
2011. Május 22.
Búcsúzó vezetőedzőnk elégedetten tekint vissza a Videotonnál töltött időszakra.
dr. Mezey: Nyitott szívvel és őszinte büszkeséggel búcsúzok
2011. Május 22.
A Mester, dr. Mezey György ma este, az Újpest elleni mérkőzésen ül utoljára csapatunk kisapadján.
Játékosaink a dr. Mezey vezette Vidi sikereiről - Videó
2011. Május 21.
Farkas Balázs, Lázár Pál, Lipták Zoltán és Sándor György is hálás a Mesterrel töltött időszakért.
Így látták az edzők a Magyar Kupa döntőjét
2011. Május 17.
Szivics a játékosai hitében látta sikert, míg dr. Mezey a motiválatlanságban a kudarc okát.



















