hu en
2010. Június 29. 17:13
Djordjic és Mutumba aláírta szerződését

Megérkezett kedden a Videoton két új játékosa – most már mondhatjuk így, hiszen Djordjic és Mutumba aláírta szerződését a Vidihez.



Mindkét játékos lelkesen beszél a terveiről – Bojan Djordjic, aki kifejezetten otthonosan mozog Közép-Európában (rokonai többsége ma is Belgrád és Szarajevó környékén él), például azt szeretné, ha folytatni tudná eddigi sorozatát: Szerbiában a Crvena Zvezdával, Skóciában a Rangersszel, Svédországban az AIK Solnával duplázott, nyert bajnokságot és kupát.
Elmondta azt is, gyerekkorában óriási Crvena Zvezda szurkoló volt, miután édesapja Vladimir Petrovicsékkal játszott a nagyon erős belgrádi piros-fehéreknél. Miután futballista családban nőtt fel, sokat böngészte az újságokat, képben volt a nemzetközi futballt illetően, tudta azt is, hogy a Videoton bejutott az UEFA Kupa döntőjébe. De, a magyar futballról akkor tudott még többet, amikor Plymouthban Buzsáky, Tímár és Halmosi is csapattársa volt.
Kicsit gonoszkodva kérdeztük a manchesteri évekről: ha olyan jó volt, hogy a legjobb ifivé választották, miért nem Sir Alex csapatában játszik ma? Meglepő őszinteséggel és nyíltsággal felelte, a Manchester United „más égitest”, túl erős konkurenciát jelentettek a világ legjobb középpályásai, Beckham, Giggs, Scholes, Veron, Kleberson és a többiek. De, a játékosokkal a mai napig tartja a kapcsolatot, éppen két hete járt legjobb barátja, John O’Shea esküvőjén.

Martin Mutumbának is van bálványa, ő Ronaldinho játékát imádja. Szeretne olyan gólokat lőni, mint a varázslatos technikájú brazil – bár, amint honlapunk látogatói egy videón láthatták, neki sincs oka szégyenkezni a képzettségével.
A két új játékos már a stadionban találkozott jó néhány leendő csapattárssal, megismerkedtek Dusan Vasziljeviccsel, Nagy Danival, Elek Ákossal, Présinger Ádámmal, és Ilija Radoviccsal. Bojan vigyorogva látta, nem csak az angollal, a szerbbel is jól boldogul nálunk…
Bár fáradtak a napot úton töltő futballisták, vár még rájuk egy „nagy utazás” a késői ebéd után, fél hat körül, elindulnak a csapathoz, Ausztriába.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek