Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A szezon legeredményesebb Vidi-labdarúgójának vezetésével a középmezőny elején zárt az U13.
A Videoton FC U13-as együttesének 2009/2010-es szereplésére talán a kiegyensúlyozott jelző illik leginkább. A csapat egyenletes teljesítményt nyújtott az elmúlt évekhez képest sokat erősödő mezőnyben, fiataljaink szinte végig közvetlenül az élboly mögötti pozíciókban tanyáztak. Toldi Gábor edző ifjú tanítványai ősszel elsősorban Varga Bence (képünkön) góljaival gyűjtögették a pontokat, a szezonban összesen 34 találatot jegyző csatár a 2009-es bajnokikon 23 alkalommal volt eredményes. A csapat jól szolgálta ki elsőszámú támadóját, tavasszal aztán már a többiek is jeleskedtek a befejezésekben. Érezhetően előrelépett a gárda az idei meccseken, folyamatosan bővülő taktikai repertoárjának köszönhetően nőtt a pontok száma is. Az őszi 20 egységhez tavasszal 28 pontot gyűjtött U13-as együttesünk, mely végül 30 meccsen 79 gólt lőve (2,64-es meccsátlag) a 7. pozícióba futott be. Előrébb is végezhetett volna csapatunk, a tavaszt egy hét mérkőzést magába foglaló veretlenségi sorozattal kezdték az ifjak, azonban a folytatásban néhány meghatározó játékos kidőlt a sorból, így a hajrára már nem maradt esély a pozíció javítására. A 34 gólos Varga Bence mellett több ifjú tehetség is feltűnt ebben a korosztályban, így a következő szezonban ismét az élmezőnybe várhatjuk a csapatot, immár az egy esztendővel idősebbek között.
Videoton FC U13
A csapat helyzése a tabellán (U13 Kiemelt Bajnokság):
7. Videoton FC U13 30 m. 15 gy. 3 d. 12 v. 79-47 48 p.
A csapat mérlege hazai pályán:
Videoton FC U13 15 m. 7 gy. 2 d. 6 v. 40-23 23 p.
A csapat mérlege vendégként:
Videoton FC U13 15 m. 8 gy. 1 d. 6 v. 39-24 25 p.
A csapat mérlege ősszel:
Videoton FC U13 15 m. 6 gy. 2 d. 7 v. 44-26 20 p.
A csapat mérlege tavasszal:
Videoton FC U13 15 m. 9 gy. 1 d. 5 v. 35-21 28 p.
Rúgott gólok az első félidőben: 37
Rúgott gólok a második félidőben: 39
Kapott gólok az első félidőben: 21
Kapott gólok a második félidőben: 26
Házi góllövőlista:
34 gólos: Varga Bence
16 gólos: Kováts Zoltán
6 gólos: Hrabovszky Máté
3 gólos: Palkovics Bence, Cseh Attila, Vajda Viktor
2 gólos: Bartuska Roland, Gyurcsek Márk, Csrepka Márton, Kertai Dániel, Bogdány Márk
1 gólos: Botyánszki Ádám
A 30. fordulóban a Láng-Vasas elleni mérkőzést nem játszották le az ellenfél visszalépése miatt, a találkozót 3-0-ás gólkülönbséggel a Videoton kapta meg, természetesen ezek a gólok nem szerepelnek statisztikánkban.
Utánpótlás csapataink szezonjainak további értékelései:

Domján Norbert együttese ugyan vereséggel kezdte a Pittental Kupát, ám csapatunk később már nem talált legyőzőre.

Az U13 4-0-ra, az U15 2-0-ra nyert a hűség városában, utánpótlásunk így győzelmekkel fejezte be a 2010/2011-s szezont.

Disztl László tanítványai egy dunaújvárosi győzelemmel zárták a tavaszt, melyet az 5. helyen fejezett be csapatunk.

A korosztályos bajnokságban bronzérmesként záró csapatunk 4-0-ra nyert Békéscsabán a 30. forduló keretében.

A korosztályos bajnokságok utolsó fordulójában az aranyérmes MTK Sóstón nyert csapataink ellen.

A szezon utolsó hazai meccsén 3-0-ra nyert ezüstérmét hasonló hajszínnel ünneplő csapatunk a Pécsi MFC ellen.