hu en
2010. Június 25. 10:37
Fontos, hogy a fiatalok is lehetőséget kapjanak

dr. Mezey nem várt briliáns futballt, de mindenkitől teljes koncentrációt követelt meg a Famagusta ellen.

- Nyilván akadt kritizálnivaló a szereplésükkel kapcsolatban, de sok rosszat nem mondhatok a játékosaimról. Az állapotukhoz és a lehetőségeikhez képest megpróbálták hozni a maximumot, de ez kevésnek bizonyult. Ha értelmesen és higgadtan elemzünk a jövőt illetően, akkor nagyon hasznosnak kell ítélni a Famagusta elleni vereségünket is. Vegyük sorba a tényeket. Az első, hogy ezt a mérkőzést megnyertük volna, ha a sztenderd játékosaink mind itt vannak és csak ők játszanak. Csakhogy ebben az esetben jogos a kérdés: minek hozok ki egy edzőtáborba huszonegy embert, ha csak tizenegy kap lehetőséget? Óriási szakmai baklövés lett volna, ha a többiek a padon ülték volna végig a találkozót. Inkább vállaltam a vereséget. Egyelőre nincs itt velünk Horváth Gabi, Elek Ákos, Lencse Laci, Nagy Dani és Vasziljevics. Közülük hárman meghatározó játékosai a csapatnak, de maximálisan számolok Lencsével és Vasziljeviccsel is. Helyettük viszont itt van három igen fiatal játékos, Ponczók, Baracskai és Szolnoki, akiknek valahol, valamikor meg kell ismerkedni a nemzetközi irammal, stílussal, rutint kell szerezzenek, hiszen hosszú távon szeretnénk rájuk építeni. A vereség tehát reális volt tegnap. Ugyanakkor az ilyen vereségeknek pozitív oldala, hogy feketén-fehéren megmutatják a gyengéinket és az erényeinket. Nekünk azt kell látnunk, hogy az állományunk jelentős erősítésre szorul, a jelen kerettel nem tudjuk teljesíteni a bajnokságban és az Európa Ligában az elvárásokat. Gőzerővel dolgozunk a háttérben, ám sajnos áldatlan állapotok uralkodnak a játékospiacon. Hatalmas „menedzser-ármádia” dolgozik és ajánl futballistákat. Embert próbáló feladat mindezt úgy használni, hogy a szakmaiság győzzön és ne a pénz. Végül, de nem utolsósorban – és ezt vállalom – az ilyen mérkőzéseken látszik, hogy álmokat kerget a magyar futball. Ma a futballvilág gyorsan fejlődik, s ki kell mondani, hogy – miközben Magyarországon a klubok nem engedhetik meg maguknak, hogy 800.000-1.000.000 eurót adjunk egy játékosért, de egy szinte ismeretlen Zsolna igen – a futball kőkemény gazdasági kérdés, s csak azután következik a szakma. Visszatérve a meccsre, nem vagyok elkeseredve. A holnapi, Slovan Bratisalva elleni második mérkőzésünkkel lezárul a felkészülésnek egy újabb szakasza. Vasárnap megérkeznek a hiányzók, s hétfőtől indul a végleges csapat kialakítása.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek