hu en
2010. Június 04. 09:39  -  Németh Zoltán
U12: Meghódították Ausztriát!

Egy vereséggel és kapott góllal zárta Ausztria egyik legnagyobb U12-es tornáját a Vidi, mely büntetőkkel szorult le a dobogóról.

A Scheiblinkirchenben rendezett 24 csapatos nemzetközi torna csoportmeccsein három osztrák és egy török csapat mellé kerültek Poór András és Vajda Gusztáv tanítványai. Fiataljaink remekül teljesítettek a 13 perces csoportmeccseken, a sógorok képviselőit kivétel nélkül legyőzték (kétszer 3-0, egyszer 4-0 lett a Vidi javára), így a török gárdától elszenvedett 1-0 arányú vereséggel együtt is továbbjutottak a nyolc közé. Az egyenes kiesésées szakaszban (ahol már 2x8 percet játszottak a csapatok) egy újabb oszták gárda, az Austria Magna várt Kovácsékra, a piros-kék ifjak végig irányítva a derbit 1-0-ra nyertek. A végső csatározásokban aztán Fortuna elpártolt együttesünktől, mely az elődöntőben, majd a bronzmeccsen is 0-0-ra végzett, mindkét alkalommal elveszítve a büntetőpárbajt. A negyedik hely kitűnő eredmény a 24-es mezőnyben, ráadásul az utolsó két meccs is a Vidi fölényét hozta, azonban ekkor nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket. Vajfda Gusztáv edző honlapunk érdeklődésére elmondta: a torna kitűnően szolgálta a csapat munkáját, hiszen a kisebb pályán lehetőség nyílt a labdatartás és kis területen történő összejáték gyakorlására. A scheiblinkircheni torna U10-es mezőnyében a Videoton Labdarúgó Közalapítvány gárdája is ott volt, csapatunk végül a középmezőny elején fejezte be a küzdelmeket.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek