Egy sikeres karrier meseszerű kezdete
1973-ban, az akkor fél évszázados somogyi klubhoz szerződött az Egri Dózsa vezetőedzője, a Vasas korábbi nagyszerű játékosa, a 12-szeres válogatott Mathesz Imre. Az új edző felrázta a zöld-fehéreket, olyan tehetségeket hozott fel az ifjúsági csapatból, mint például a későbbi válogatott Burcsa Győző. A Rákóczi minden évben egy osztállyal feljebb jutott, 1975-ben pedig a Szeged mögött megszerezte a második helyet a másodosztályban, így története során először az NB I-be jutott.
“Úgy emlékszem életem első NB I-es mérkőzésére, mintha tegnap történt volna. Nem csak nekem, de a Kaposvárnak is ez volt az első NB I-es meccse, ráadásul az a Vasas volt az ellenfelünk, mely tele volt válogatott játékosokkal, nem beszélve arról, hogy vezetőedzőnk korábban 12 évet játszott a Vasasban, ahol közel 250 mérkőzésen lépett pályára. Huszonkétezer néző tekintette meg a helyszínen az összecsapást, a mai napig ez a nézőrekord Kaposváron. A stadion mellett volt egy vasútvonal, amin a közeli gyárba közlekedtek a tehervagonok. A mérkőzés idején több személyszállító vagon állt meg a pálya mellett, mind zsúfolásig tele volt nézőkkel. A találkozó jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szepesi Gyuri bácsi közvetítette a meccset a rádióban. Óriási élmény volt a mérkőzés az én két gólommal nyertünk 2-0-ra” – emlékezett vissza honlapunknak Burcsa Győző.

Öt év a Vidiben és a győri aranykorszak
A bajnokság végén a Rákóczi a 13. helyen végzett, Burcsa pedig valamennyi mérkőzésen játszott és 11 gólt szerzett, ezzel a csapat házi gólkirálya lett. Mindez akkor történt, amikor a Videoton óriási csatát vívott a Ferencvárossal a bajnoki címért, végül a második helyet szerezte meg a Vidi. A következő szezont Burcsa már Székesfehérváron kezdte el, és hamar a csapat alapemberévé vált. Öt évig játszott piros-kék mezben, de ez idő alatt nem nyert semmilyen érmet a csapattal, így nem volt meglepetés, hogy a korszak talán legjobb csapatához, a Rába ETO-hoz igazolt. Nem ő volt az egyetlen távozó, hiszen a Vidi akkori edzője, Verebes József is Győrbe tette át székhelyét, ahogyan a remek kapus, Kovács László is a Rábát választotta. Szentes Lázár, az ETO későbbi gólfelelőse is ugyanebben az évben szerződött Zalaegerszegről Győrbe.
„Nagyon erős keret állt össze Győrben. De, nehogy azt higgye bárki is, hogy előnyösebb helyzetben lettem volna azért, mert Verebes korábban a Vidiben is az edzőm volt. Ugyanúgy a maximumot kellett nyújtanom az edzéseken is és a mérkőzések alatt is, nem volt kivételezés. Hogy miben volt más az akkori Győr, mint a Vidi? Talán a mentalitás, a csapatot körülvevő miliő az, ami többszörös bajnokká tette az ETO-t. Tény, nagyon jó játékosok alkották a csapatot, de ugyanez igaz volt az akkori Vidire is. Székesfehérváron a 70-es évek végén azonban hiányzott az a plusz, ami megvolt Győrben. Úgy érzem az ETO-t jobban menedzselték, mint a Vidit. Remek érzés volt, hogy miután oda kerültem, egyből bajnokok lettünk, sőt a következő évben megvédtük a bajnoki címünket, míg az 1983/84-es bajnokságban a második helyen végeztünk."

A fantasztikus UEFA-kupa menetelés
"Ezt követően azonban visszatértem Székesfehérvárra. Hogy miért hagytam ott a Rába ETO-t pont akkor, amikor fennállásának egyik legsikeresebb korszakát élte a csapat? Ezt ennyi év távlatából nehéz lenne megmondani, hiszen ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy valami szenzációs dolog van kialakulóban a Videotonnál. Megmondom őszintén szerettem volna Győrből külföldre igazolni, de az ETO vezetői nem voltak ebben partnerek. Talán ennek is köszönhető az, hogy visszatértem a Vidihez. Sok régi ismerőssel focizhattam újra együtt, akikkel évekkel ezelőtt együtt játszottam Fehérváron, Szabó, Csongrádi, Végh, Disztl Laci, Disztl Peti, Májer és az edző is ugyanaz volt, aki a legelső Vidiben töltött szezonom alatt irányította a csapatot – Kovács Ferenc.”
Így kezdődött tehát Burcsa Győző második Vidis korszaka, mely ugyan az első korszak öt évével szemben csupán egy évig tartott, de ez alatt az egy év alatt olyan eredményt ért el a Vidi, amilyet magyar együttes azóta sem.

„Óriási élmény volt az UEFA-kupa menetelés, fantasztikus dolognak tartom, hogy minden csapat ellen tudtunk legalább egyszer nyerni, de pl. a PSG-t háromszor is elvertük. Hogy véletlen lett volna ez a remek menetelés? Úgy gondolom, akkoriban még nem volt ilyen távol a magyar foci a világ élvonalától, mint manapság. Persze az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy benne volt a csapatban az UEFA-kupa döntő, volt egy-két olyan meccsünk is, ahol Fortuna mellénk állt, de ezért meg is dolgoztunk. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen remek pályafutás áll mögöttem, hiszen az ETO-val nyertem magyar bajnoki címeket, a Vidivel UEFA-kupa döntőt játszhattam a válogatottal pedig ott lehettem a vébén. Ráadásul a magyar válogatottban a korszak egyik legjobb labdarúgójával, Nyilasi Tiborral kellett megküzdenem a csapatba kerülésért.”

Van élet a focin túl is
Burcsa Győző korábbi álma teljesült azzal, hogy a következő szezonban külföldre tudott igazolni. Franciaországban négy év alatt három csapatban is játszott (AJ Auxerre, Melun, Racing Club d’Arras)
1990-ben tért vissza a Vidihez, de ekkor már edzőként, ugyanis 1990 és 1992 között Burcsa Győző irányította a Videotont. A 90-es évek közepén még két csapatnál dolgozott vezetőedzőként (Nyíregyháza, Sopron) ezt követően azonban teljesen eltávolodott a labdarúgástól.
„Bizonyos értelemben mindig is különcnek számítottam. Játékosként sem a nagy átlaghoz tartoztam, nem voltam vagány típus, nem jártam el a csapattagokkal szórakozni. Profi szemléletű labdarúgónak tartottam magam, mindig a maximumot akartam nyújtani a pályán. Persze ez nem jelenti azt, hogy szóba sem álltam volna a játékostársaimmal, hiszen például Szabó Józsival vagy Csongrádi Ferivel a mai napig rengeteget beszélünk telefonon, de én úgy éreztem van élet a focin túl is. Gyönyörű sikereket értem el játékosként, belekóstoltam az edzői szakmába is, de körülbelül 15 éve teljesen eltávolodtam a labdarúgástól.
Sopronban voltam utoljára edző, ezt követően a városban maradtam és belefogtam egy vállalkozásba.
Van egy saját ingatlanfejlesztő cégem, ami egyre sikeresebb lesz és nagy örömöm lelem a munkámban. Tényleg szerencsésnek érzem magam, hiszen a labdarúgó pályafutásomat követően a civil életben is sikeres vagyok.
Hogy mennyire követem nyomon a Vidi és a Győr mostani teljesítményét? Megmondom őszintén, ha a tv-ben pont oda kapcsolok, ahol meccs megy és nincs semmi dolgom, akkor megnézem a mérkőzést, de egy találkozó miatt sem szervezném át a programjaimat. Szabadidőmben egyetlen sport van, ami leköt az pedig a tenisz. Imádom ezt a játékot játszani és nézni is egyaránt. Többször voltam Roland Garros-on is, nagyszerű élmény közelről látni a teniszcsillagokat. Szerencsére sok barátommal tartom a kapcsolatot Franciaországban.
Május 22? Nos igen, ez azért egy kicsit mindig másmilyen nap, mint a többi, de szerintem ezzel valamennyi akkori játékos, edző és szurkoló így van, aki akkor ezt átélhette.”