Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Végh Zoltán, a Vasas veteránja az NB I talán legrutinosabb kapusa: eddig hét élvonalbeli klubban védett – közte a Videotonban is.
Ha a pénteki ellenfél kapusának rutinját emlegetjük, azt sem felejthetjük el, jövőre lesz húsz (!) éve, hogy Salvador ellen bemutatkozott a magyar válogatottban. A címeres mezben összesen huszonötször – legutóbb 2007-ben – szerepelt Végh Újpestről került kölcsönjátékosként a Vasashoz, ahol olyan jól érzi magát, hogy hosszabbított is egy évvel.
„Jó szellemiségű társakat, korrekt vezetőket ismertem meg az elmúlt időszakban, a Vasasról mint klubról is csak jókat tudok mondani. Örömmel fogadtam a marasztalást, remélem a csapat segítségére tudok lenni a továbbiakban is. Mindig az elvégzett munkában hittem, szerencsére apróbb sérüléseken kívül nincs más hátráltató ok, ami gátolna az edzések elvégzésében, így azt gondolom megfelelő teljesítménnyel tudom majd meghálálni a bizalmat" – nyilatkozta a 39 éves „Pipa” a Vasas honlapjának.
Zolinak egyébként a legutóbbi fordulóban, a Haladás elleni találkozón is nagy szerepe volt csapata pontszerzésében, hiszen a meccs utolsó húsz percében a piros-kékek nyolc mezőnyjátékossal óvták a döntetlent. „A csapatnak kell gratulálni, hogy sikerült megúszni a hajrát kapott gól nélkül! Nagyon nehéz dolgunk lesz a Videoton ellen is, a fehérváriak ellen alapvetően nem könnyű ebben az idényben játszani, nekünk meg még itt lesz a két eltiltottunk is… Edzőnk biztos összerakja majd a csapatot, és valahogy azért megpróbálunk majd egy pontot szerezni” – utalt klubunk egykori kapusa már a péntek esti meccsre is.
Nos, Gianni Dellacasa már „összerakta” a Vidi elleni csapatát, tervei szerint a Végh – Balog, Kovács G., Mileusnic, Oscar – Pavicevic, Majoros, Bakos, Remili – Benounes, Divic tizenegy kezd.
A Vasas olasz vezetőedzője azt ígéri: „Több sérült és eltiltott játékos hiányozni fog pénteken az együttesből, de ennek ellenére megpróbáljuk tovább nehezíteni a bajnoki címért még versenyben lévő, rendkívül jó csapattal rendelkező, hazaiak dolgát.”

A gólkirályi címet továbbra is odaadná a bajnoki aranyért.

Sándor György fejben már az Újpest elleni mérkőzésre készül.

Túl vannak a játékosok a DVSC elleni mérkőzés utáni lelki mélyponton.

Vasas mezben ünnepelte a vidis színekben rúgott gólját, így fejezte ki köszönetét azért, amit a Fáy utcában tanult.

A Videoton és a Vasas eddigi 80 élvonalbeli bajnokija rengeteg érdekességet hozott, öszeállításunkban ezekből válogattunk.

Gianni Dellacasa csapatának tavaszi mérlege: 2 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség.