Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
dr. Mezey György szerint nem érdemelt győzelmet a Debrecen.
- A csapat kitűnően helyt állt, remek mérkőzést produkált – értékelt dr. Mezey György, vezetőedző. – Egyáltalán nem érzem, hogy a Debrecen megérdemelten nyert volna, de természetesen gratulálok nekik, hiszen így négy pont előnyre tettek szert velünk szemben. Elek korai gólja után eszeveszett támadásba lendült a DVSC, amit sajnos nem tudtunk kivédekezni. Szerencsétlen gólt kaptunk, amivel egyenlítettek. Ilyen gólt normális körülmények között nem szabadna kapni. Az egyenlítés még jobban felpörgette őket és vezetésre is szert tettek, de Lipták révén visszajöttünk a csatába. A harmadik góljuk pedig nem egy támadás végén, hanem iszonyatos szerencsével született. Nem is tudom mikor láttam ilyen felpattanó labdából született találatot utoljára. Ami a cseréket illeti: Nagy Dani és Nikolics óriási munkát végzett, s úgy éreztem, már nem tudnak újítani. Alves pedig úgy tűnt, hogy megadta magát, ezért adtam Vujovicsnak nagyjából 20 percet, gondoltam egy kis harcosság nem árthat. Sajnos azonban ők sem tudtak változtatni. Azt gondolom azonban, a bajnokság kimenetele még közel sem dőlt el, van még három forduló, s a Debrecenre is vár két nagy csata az Újpest és a Győr ellen.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-n vezetett blogjában írt az „aranyrangadóról”.

Olvasóink szerint a DVSC-TEVA elsősorban a szerencsének köszönheti pénteki győzelmét.

A Soproni Liga rangadója előtt hamar elfogyott a Fehérváron árusított 800 jegy, de így is voltak, akik közösen szurkoltak.

Elek Ákos végig bízott abban, hogy végül a Videoton kerül ki győztesen a csatából.

Debrecenből hazafelé Sebők Zsolt többek között azt mondta, hogy ameddig van egy kis sanszunk arra, hogy odaérjünk az első helyre, hajtanunk kell.

Herczeg András szerint továbbra is nyílt kérdés, ki nyeri a bajnokságot.