A 2003-ban indult sorozat alapgondolata, hogy ismert közéleti személyiségeket mutasson be egy kicsit más oldalukról. Nos, dr. Mezey esetében persze nem maradhatott ki a szakma sem.

Ami vezetőedzőnket illeti, már a beszélgetés elején kiderült, hogy egy budapesti, háború elől menekülő család gyermekeként, Topolyán született 1941-ben. Postamester édesapja a világégést követően aztán visszavitte feleségét és gyermekeit a fővárosba, s 1947-től ismét Budapesten éltek. Ezért nincsen különösebb kötődése szülőhelyéhez. „Hogy lettem futballista? Abban az időben nem lehetett sok mindent csinálni, így hát rúgtuk a labdát a szomszéd gyerekekkel szinte egész nap. S mivel a szüleim hagyták, hogy azt csináljam, amit szeretek, azon kaptam magam, hogy a társaimmal együtt különböző klubok játékosai lettünk.”, elevenítette fel a kezdeteket a Mester.

Az aktív labdarúgó évek gyorsan teltek, több csapatban is megfordult, játszott a TFSE-ben, a Keszthelyi MTK-ban, a Budafoki MTE-ben és a Bp. Spartacusban. Keszthelyen már játékos-edzőként is közreműködött egy fél évig. Ő maga azonban edzői karrierjét a BVSC-ben töltött évektől számítja. „Unokabátyám révén, aki a BVSC-ben volt tréner, kerültem én is az egyesülethez, bár abban az időben még a Spartacusban fociztam. Van egy érdekes történetem is ezzel kapcsolatban: egy bajnokin megvertük a vasutas csapatot, akik azon az alapon, hogy náluk edzősködöm, megóvták a találkozót…”, idézte fel dr. Mezey az emlékeit.

Arra a felvetésre, amely szerint a magyar edzők palettájának egy karakteres személyisége, így reagált: „Talán azért tűnök annak, mert számomra vannak bizonyos helyzetek, amelyekben nem tűröm a megalkuvást, amelyekben egyszerűen nem lehet megalkudni! A másik, hogy pályafutásom során mindig tudtam, mikor kell felállni és továbbmenni. Bár előfordult olyan is, hogy másként kommentálták az esetet. Az 1986-os mexikói világbajnokság után, már itthon, Budapesten azt nyilatkoztam, nem maradok tovább szövetségi kapitány, mert a szerződésem lejár, s részemről nem kívánok hosszabbítani. Másnap öles betűkkel jelent meg az újságok címlapján az, hogy Mezey lemondott.”

E történet kapcsán mi is lehetett volna a következő kérdés, mint az, hogy mennyit változott a foci a 80-as évek óta, s hogy magára talál-e végre ismét a magyar futball? „Minden megváltozott”, kezdte a Mester. „Ma, magánemberek fizetik a futballt, tartják fent a klubokat, s nem az állam, mint annak idején. Ebből következőleg a válogatott is háttérbe szorult a klubokkal szemben. Ebben persze van némi ráció is. A felnőtt válogatott mellett a korosztályos válogatottak is olyan időpontokban akarnak edzőtáborozni, vagy néhány napos összetartást meghirdetni, amikor klubszinten, a bajnokságban fontos mérkőzések előtt állnak a csapatok. Egyáltalán nem mindegy, hogy a teljes keret több napot tud együtt készülni, vagy a válogatott játékosok csak, mondjuk, pénteken esnek be a szombati meccs előtt. Így aztán felmerül a kérdés: mit kell szem előtt tartanunk, melyik a fontosabb: a klub, vagy a válogatott? Nyilván igyekszünk minden alkalommal elengedni a játékosainkat, amikor ez nem ütközik alapvető klub érdekekkel. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy nemzetközi szabályok írják elő, mikor kötelességünk elengedni futballistáinkat. Megújul-e a magyar foci? Nos, ha az új kormányzat lehetőséget biztosít arra, hogy legyen 4-5 kiemelkedő csapat a magyar mezőnyben – és több nem is kell -, igen. Be kell hozni a nagy cégeket ebbe a sportba, de még ha ez sikerül is, akkor is hatalmas munka áll előttünk és sajnos kevesen értenek igazán hozzá.”

Vajon miért nincsenek olyan egyéniségeink, mint régen? Tette fel a kérdést az egyik hallgató. „A magyar futball múltját kitörölték”, hangzott a válasz. „Az úgynevezett moszkvai edzéselmélet szerint nem kell finesz, technika, az erőnlétre kell koncentrálni. Ez marhaság. A régiek pont azért tudtak olyan parádésan futballozni és remek gólokat lőni, mert minden nap – edzéseken kívül is – órákig gyakoroltak valamit. A nagy formátumú játékosokból válhattak volna ilyen szempontból kiváló edzők, hiszen maguk is birtokában voltak annak a tudásnak, amit tovább kellett volna adniuk. Sajnos azonban ezeket az embereket eltakarították itthonról. A másik meglátásom, hogy ma nem gyakorolnak, hanem edzenek a tréningeken. A kettő pedig nem ugyanaz!”

Szó esett még a beszélgetésen az utánpótlás helyzetéről, az iskolai testnevelés fontosságáról, no és persze a bajnokságról, amellyel kapcsolatban, a szurkolók nagy örömére, a Mester először jelentette ki: bajnok lesz a Videoton.