Feri bácsi az UEFA-kupa siker, a madridi győzelem után még egy évig Székesfehérváron maradt, de a nagy álom, a bajnoki cím megszerzése az 1985-86-os szezonban sem sikerült. Talán nem is lett volna realitása, az itthon verhetetlen Honvéd jobb csapatnak számított.

Utána - talán a Bernabeu stadionban aratott győzelem „hozományaként" egy spanyolországi kaland következett, a Kanári-szigeteken a Las Palmas - miközben a Vidi csak 14. lett az 1986-87-es bajnokságban - majd az immár harmadik székesfehérvári korszaka.

A Mester 1987 nyarán búcsúzott a Viditől - aligha gondolta akkor, hogy bő két évtizeddel később tér majd vissza. Két állomása volt még edzői pályafutásának, az 1989-90-es idényben a Szeged, majd a következő két szezonban - éppen Varga István bajnokcsapatát átvéve - az Újpest. Utóbbival 1992-ben megnyerte a Magyar Kupát, ugyanazt a trófeát, amellyel 1968-ban elkezdte edzői pályafutását.

Utána, hosszú évekig csönd, önként vállalt szilencium.

Talán így is maradt volna az idők végezetéig, ha Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia megálmodója, és Mezey György, a szakmai munka atyja nem csábítja Felcsútra, majd Fehérvárra.

„Meggyőztek, hogy olyan célok vannak, amelyekért érdemes újra dolgozni. A munka ugyan hasonlít a faültetéshez, ahol folyamatos, áldozatos munkára van szükség, és az első gyümölcsökre sokat kell várni, de feltétlenül megéri" - mondja az ünnepelt.

Kötődéséről a klubhoz, azt mondja: "Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni."

Feri bácsi pedig úgy dolgozik, mintha az a két évtized el se röppent volna. Az utóbbi egy évben nem nagyon rendeztek nélküle mérkőzést Székesfehérváron, sőt, ha csak teheti, ott van akkor is, amikor vendégségbe megy a Vidi.

Ő a klub tiszteletbeli elnöke, de senki ne gondolja azt, hogy a névjegykártya átadásával befejezte tevékenységét. Jóval többet tesz annál, mint amit a tiszteletbeli funkció feltételez. Járja a pályákat, nézi a játékosokat, az edzéseket, a meccseket, bölcs tanácsokat ad.

Dolgozik azért, hogy újra nagy csapat legyen a Vidi.

Nem lehetünk elég hálásak neki. Nem köszönhetjük meg elégszer, amit a klubért tett.

Bár, az agilitását látva, lassan elkezdhetnénk szervezni a születésnapi ünnepségét.

A századikat...

Kovács Ferenc, amikor még Kovács III. volt

Kovács Ferenc, az edzőlegenda

Kovács Ferenc, a Magyar Labdarúgásért Emlékérem kitüntetettje