Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Polonkai Attila fontos gólt szerzett a Kecskemét ellen, amellyel megtört a jég, a Videoton igazolni tudta a papírformát, győzött a tavaszi rajton.
- Hosszú évek tapasztalata, hogy az őszi és a tavaszi első mérkőzések mindig lassabban indulnak be, kicsit talán mindenki óvatosabb, mert nagyon fontos, hogy jól kezdjen a csapat. Egy ilyen nehéz talajú pályán, amely nem kedvezett a mi játékstílusunknak, jelesre vizsgázott a csapat küzdeni tudásból és motiváltságból. A gólom előtt volt már egy nagyobb helyzetem, amit nem tudtam kihasználni, mert a labda túlságosan alattam volt, s nem emelhettem meg. Másodszorra aztán sikerrel jártam. A második félidőben lett volna még lehetőségem egy újabb találatra: Nagy Dani remekül futott fel a jobb szélen és emelte át a hosszú sarokhoz a labdát, de a kapáslövésem elment a kapu előtt talán egy méterre a bal kapufától. Összességében elégedettek lehetünk, bár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy a pálya talaja ennyit engedett most. Örülök, hogy győzelemmel kezdtük a tavaszt és bízom a hasonló folytatásban.

Polonkai Attila szerint a spanyol csapatok elleni felkészülési mérkőzések voltak az igazi értékmérő találkozók.

Farkas Balázs, a csapat kapitánya mindig higgadtan, tárgyilagosan képes értékelni egy-egy mérkőzés történéseit. A Kecskemét elleni tavaszi nyitány után őt kértük meg, mondja el, milyen volt „belülről” a találkozó.

Kétgólos győzelemmel kezdtea Videoton a tavaszi idényt. Így látta a mérkőzést dr. Mezey György a Videoton, illetve Csertői Aurél, a KTE mestere:

Jól futballozva, nagyot küzdve nyerte meg a Videoton az első tavaszi bajnokiját a Kecskemét ellen.

Eldőlt, hogy a tegnap kihirdetett húszas keretből Sifter Tamás és Damir Milanovics esett ki, közvetlenül a Kecskemét elleni mérkőzés előtt.

Vezetőedzőnk, dr. Mezey György a mai edzés után "bő" keretet hirdetett, húsz ember neve került fel az öltözőbeli táblára. Közülük ketten tehát még kiesnek holnap. Akik biztosan nem lesznek ott a KTE elleni első bajnokin: Varga, Présinger, Vujovics és Lencse.